Újra utcai kosárlabda fesztivál Zalaegerszegen!



Tavaly több mint 200 kosaras választotta az első ízben megrendezett Decathlon Utcai Kosárlabda Fesztivált, a gyönyörű júniusi időben megtelt a sportáruház parkolója és egész nap pattogott a labda. A szervezők néhány újítással és színes programokkal ezúton is várják a kosarasokat és az érdeklődőket. 2011. június 4. szombat – érdemes beírni a naptárba!

Kámán Tamás, a ZTE csapatkapitánya vezette szervezői stáb idén is 9 kategóriában várja a nevezéseket a zalaegerszegi Decathlon áruházban. A nevezési díj nem változott, a 3+1 fős csapatok 4000 Ft-ért regisztrálhatnak a rendezvényre, ahol minden résztvevő pólót és italbónt kap, valamint a kategóriák első három helyezettjét díjazásban is részesítik.

Az első zalaegerszegi rendezvény sikerén felbuzdulva a névadó áruház idén Győrben és Szombathelyen is kosárfesztivált rendez, a sorozat lezárása lesz a kosárfővárosban, azaz Zalaegerszegen. Az első két helyszín férfi nyílt kategóriájának győztes csapata a tavalyi egerszegi elsővel vív meg június első szombatján. Az egerszegi centerpályán ezen kívül is lesznek még érdekes produkciók, ide tartozik többek között a „Sztár 2ball” is, ahol NB I-es kosaras párok mérik össze tudásukat a speciális dobóverseny során.

A június 4-ei II. Decathlon Utcai Kosárlabda Fesztiválra általános-, és középiskolások jelentkezését is várják, és a szervezők egyúttal felajánlják a legtöbb kosarast indító intézménynek a rendezvény összes labdáját. A tavalyinál nagyobb játéktér, és remélhetőleg hasonlóan jó idő fogadja majd a jelentkező csapatokat és a nézőket.

Érdemes lesz ugyanis akár csak nézőként is kilátogatni a Decathlon parkolójába: dobóversenyekkel, VIP mérkőzésekkel, ismert sportolókkal (vendégünk lesz a ZTE férfi és bronzérmes női csapata), műsorokkal, zenével, étellel, itallal várják az érdeklődőket.
 

További információk:
www.decathlonkosar.hu

 



A Zalai Hírlap online beszámolója a 2010-es I. Decathlon Utcai Kosárlabda Fesztiválról:

Egy szép nap - avagy újra utcán kosarazott a város

 





 




 











 


II. Decathlon Utcai Kosárlabda Fesztivál - 2011. június 4. szombat 9 órától
 




következő mérkőzés
Zalakerámia ZTE KK
Zalakerámia ZTE KK
Zalakerámia ZTE KK
Zalakerámia ZTE KK

A 2013/2014-es szezon szeptember végén kezdődik. Számítunk Önökre akkor is!

nap képe

A ZTE férfi kosárlabdacsapata az Alapítvány támogatója - segítsen Ön is munkájukban!

további képek

támogatók
OMEGA GM Építőipari Tervező, Lebonyolító és Kivitelező Kft.

OMEGA GM Építőipari Tervező, Lebonyolító és Kivitelező Kft.

Páter Fit-Well Stúdió

Páter Fit-Well Stúdió

Észak Zalai Víz- És Csatornamű Zrt.

Észak Zalai Víz- És Csatornamű Zrt.

Zalakerámia

Zalakerámia

Faipari Centrum

Faipari Centrum

Tóth-Hús Húsipari és Kereskedelmi Kft.

Tóth-Hús Húsipari és Kereskedelmi Kft.

Naste Bau Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Naste Bau Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Magyar Aszfalt Kft.

Magyar Aszfalt Kft.

Foramax Computers

Foramax Computers

Zelektron Műszaki Áruház

Zelektron Műszaki Áruház

Road-Piktor Kft.

Road-Piktor Kft.

Roland Divatház

Roland Divatház

ZalaegerszegMegyei Jogú VárosÖnkormányzata

Zalaegerszeg
Megyei Jogú Város
Önkormányzata

V. Belvárosi Szüret

V. Belvárosi Szüret

Linakron Mérnöki Kft.

Linakron Mérnöki Kft.

Homeland Építőipari, Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Kft.

Homeland Építőipari, Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Kft.

Errea

Errea

Hungast-Nyugat Kft.

Hungast-Nyugat Kft.

AquaCity

AquaCity

Szakály Kft.

Szakály Kft.

Commitment Zrt.

Commitment Zrt.

HelyiTámogatókKlubja

Helyi
Támogatók
Klubja

Szigment építőanyag kereskedés

Szigment építőanyag kereskedés

Három Kívánság Étterem

Három Kívánság Étterem

Telenit Kft.

Telenit Kft.

Cafe Egurzegh

Cafe Egurzegh

Isoplus Távhővezetékgyártó Kft.

Isoplus Távhővezetékgyártó Kft.

AN-RO MOBIL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 
Bíró Márton utcai mobiltelefonszervíz

AN-RO MOBIL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Bíró Márton utcai mobiltelefonszervíz

Andráshidai Húsüzem

Andráshidai Húsüzem

3B Hungária Kft.

3B Hungária Kft.

közösség
bajnoki és kupagyőzelmek
tovább
bajnokságok
tovább
kupák