Vendégségben Európa egyik élcsapatánál

 Az idei Adria Liga második helyezett alakulata, a horvát bajnokságot vezető Cedevita Zagreb utánpótlás-csapataival játszottak felkészülési mérkőzéseket a zalaegerszegi fiatalok.  A két mérkőzés sok tanulsággal szolgált, és remélhetőleg segítette Hanzséros Alajos és Kámán Tamás csapatát abban, hogy felkészüljön a május 28–31. között Baján megrendezendő országos bajnoki döntőre, ahova a fiatalok veretlenül kvalifikálták magukat.

 

A 2001–2002-es vegyes csapattal érkező ZTE ellenfele az első mérkőzésen a Cedevita 2001-es együttese volt, akik a korosztályos horvát bajnokságban eddig veretlenek, és céljuk a bajnoki cím megszerzése, de legalább az ezüstérem. A hazai csapat végig vezetve győzött, leckét adva a zetéseknek a fegyelmezett, céltudatos játékból, zárt védekezésből.

 

A második mérkőzésen a Cedevita 2002-es csapata volt az ellenfél, ahol a ZTE már összeszedettebben játszott, fizikai fölényét jól használta ki, és a mérkőzésen végig biztosan vezetve szerezte meg a győzelmet.

 

A két mérkőzés között a horvát klub ebéddel látta vendégül a magyar csapatot, majd egy rövid séta szolgálta a kikapcsolódást és művelődést Zágráb belvárosában. Jártunk a Jellasics téren – igen, ő volt az a gyáva, aki Pákozdról Bécs felé futott Petőfi versében –, megpihentünk a lovas szobra alatt, felsétáltunk a Káptalandombra a Szent István székesegyházhoz, melyet Szent László alapított.

Megismerkedhettünk a zágrábi klub edzéskörülményeivel is. Kalauzunk a Cedevita közelmúltban visszavonult, sokszoros felnőtt válogatott, háromszoros horvát All star játékosa, Marino Bazdaric volt, aki jelenleg az utánpótláscsapatok munkáját koordinálja. Végigvezetett a 2012-ben átadott edzéskomplexumon, melyet a budapesti BNV-hez hasonló Zágrábi Vásár egyik hatalmas pavilonjában alakítottak ki. Három teljes méretű kosárlabdapálya áll rendelkezésre a csapatedzésekhez, egy fél pálya az egyéni képzéshez és a pompon-lányok edzéseihez, valamint kiválóan felszerelt kondicionáló terem.

 

A Cedevita bázisa kb. 700 utánpótlás játékos, akik iskolájukban edzenek, városi bajnokságot játszanak egymás között, és 12 éves korban választják ki közülük az egyesületi csapatba a játékosokat. Magyar szemnek meglepő volt az edzések kezdési időpontja, ezért külön rákérdeztünk, hogy valóban az interneten található, és a csarnokban kifüggesztett menetrend szerint zajlanak-e az edzések? A válasz igen volt, a 9–12 évesek este 19.30 és 20.15 között kezdik az edzéseket, az ennél idősebbek pedig fél kilenc-kilenckor. Vagyis fél tizenegy-tizenegy órakor végeznek. Amikor az iskolában délutános műszakban vannak, akkor emellett még délelőttönként is edzenek. A 2001-es, általános iskolás csapatnak így heti hét edzésen vesznek részt a játékosai. 

 

 

A vendégszerető házigazdáktól a mérkőzések után azzal váltunk el, hogy a két klub folytatja együttműködését.

 

2015. május 20. Zalakerámia ZTE KK

 

Megosztás