ZTE-Körmend pénteken 19 órától!

A Körmend négy verséggel (sorrendben Kecskeméten, Nyíregyházán, Fehérváron és legutóbb Jászberényben), a ZTE pedig egy Falco ellen elvesztett hétfői hazai meccsel hangolt a bajnokság legnagyobb tradíciójával bíró rangadójára. Mindkét csapatnál máshogy képzelték el a rajtot, és az előző évinél erősebb keret összeállítását remélték/remélik a vezetők. Ami a vasi csapatot illeti: az amerikai Mitchell edzőtől már el is búcsúztak, ugyanis a teremgondok (egy régóta akkut probléma megoldásaként felújítják a körmendi csarnokot) miatt hazai pályán még egyszer sem szereplő csapatnál 3 meccs után az edzőben látták a problémák egyik fő okát, így Hencsey Tamás beugrása után pénteken éppen Egerszegen debütál a horvát Ante Perica. Az előző éveknél erősebb keret áll rendelkezésére: a meghatározó játékosok közül tavalyról hírmondónak maradt a kapitány és válogatott kerettag Ferencz Csaba, a románok tág keretében helyet kapó Török Rolland, valamint Sonyák Béla. A 4-es posztot megerősítendő megszerezték Fehérvárról a válogatott Tóth Norbertet, valamint centerposzton jelenthet erősítést a honosított Marko Kolaric. Törökön és Kolaricon kívül még a hátvéd Popadic rendelkezik magyar útlevéllel, az eddigi szóhoz nem jutó Latinovic papírjai pedig folyamatban vannak . A Görögországban már bizonyított amerikai irányító (Govens) már nyár óta biztos pont, és ponterős játékkal rukkolt elő eddig a hátvéd Walter Lemon Jr. is. Már a 3. légiós próbálkozik idén centerposzton: Richards-ot a San Antonio Spurs draftolta, idén az egyre erősebb osztrák ligában voltak jó mutatói.

 

Nem lehet tehát azt mondani, hogy a 4 vereség után gyenge csapat érkezik Zalaegerszegre. Az elmúlt 4 meccset (az alapszakaszban Egerszegen, a középszakaszban Körmenden és Egerszegen, majd a Göcsej Kupa döntőjében szeptemberben) a kék-fehérek nyerték - Raúl Jimenez tehát még ZTE edzőként nem kapott ki a vasiak ellen. Érthetően más csata lesz viszont a pénteki, már csak azért is, mert a zalaiaknál még nem tudni, hogy a sérülések és betegségek miatt ki léphet pályára, illetve ki mennyire lesz terhelhető.

 

A Zalakerámia ZTE KK körüli helyzetről Podlovics Péter ügyvezetőt kérdeztük:

 

- Nem szabad, hogy a hétfői vereséget követően az elégedetlenség legyen rajtunk úrrá, és már az előtt elveszítsük a Körmend elleni derbit is, hogy még ki sem futottunk a pályára!
A szurkolók ilyen helyzetben is a csapat mellé állnak, ők azok, akikre pénteken a leginkább számítunk. Ők azok, akiket várunk a lelátókra. Azokat, akik soha nem fogynak el, akik a legnehezebb időszakban is kiálltak mellettünk. És tudjuk, hogy jönnek majd, tudjuk, hogy hangosak, lelkesek lesznek majd, és szeretnének velünk örülni a meccs után. A játékosok tudják, hogy adósak a jó játékkal, a szakmai munkáért felelős edzőpáros pedig tudja, hogy előrelépés kell. Kell, hogy legyen B-tervünk, de hiszem, hogy a munkának a sok nehézség ellenére ki kell jönnie, és remélem pénteken ezt már mindenki láthatja és a kezek sem fognak megremegni.

 

A mérkőzésre jegyeket elővételben a szokásos helyen, azaz Egerszeg Pontban lehet venni. A pénztárak 16:00-kor nyitnak, ugyanis a ZTE NKK a rangadó előtt pályára lép (férfi meccsre vásárolt jeggyel azt az összecsapást is meg lehet tekinteni, női bérlettel a női meccs félidejéig lehet belépni). Az U21-es csapatunk 16:00-tól játszik az Ostoros csarnokban. A vendég pénztár 18 órától nyit.

 

Négy forduló után a két csapat leghatékonyabb játékosai (VAL mutató alapján):

 

HEALY Nathan (ZTE) - 26,5 VAL

LEMON Walter (Körm.) - 24,3 VAL

GOVENS Darrin (Körm.) - 23,8 VAL

GRAHAM Justin (ZTE) - 16,7 VAL

LEKLI József (ZTE) - 15,8 VAL

GÁSPÁR Dávid (ZTE) - 15,5 VAL

DARLING Cole (ZTE) - 13,8 VAL

TÖRÖK ROLLAND (Körm.) - 12,5 VAL

KOLARIC Marko (Körm.) - 9,5 VAL

 

Fotó: Bálizs Zsuzsa - bb1.hu

Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám

Megosztás