Magabiztosan nyert a ZTE!

Zalakerámia ZTE KK – PVSK Pannonpower 86-66 (18-17, 26-12, 20-25, 22-12)
Zalakerámia ZTE KK: Boston 18/3, Gáspár -, Plumb -, Safford 32/15, Lekli 15. Csere: Kertész 4, Kovács Á. 10/6, Koma 4, Kámán 2, Kerkai 1.

PVSK: Nelson 20/6, Csabay 10/9, Bíró O. 6/6, Budimir 10/3, Sarilja 12. Csere: Nagy K. -, Halász 6, Bödör -, Somogyfoki 2.


Kámán Tamás is játékra jelentkezett az ellen a Pécs ellen, akit nem sikerült idén még legyőznie a ZTE-nek.

Most is nehezen indult a játék, a baranyiak szervezetten kosaraztak, a ZTE nem tudott élni gyors játékával, igaz, a Csirke-csapat néha ezt brutálisan próbálta megakadályozni, komolyabb játékvezetői szankciók nélkül. A 6. percben 11-10-nél rögzíthettünk először hazai előnyt, majd a sok büntetőt értékesítő ZTE az első negyed után is még minimális fórban volt: 18-17.

Jól kezdte a második negyedet a hazai csapat: Koma szép centergólt szerzett, majd Kovács Ádám köszönt be távolról és Boston labdaszerzését követő ziccere után 25-20-nál már jöhetett is a gyors pécsi időkérés. Nem változott sokat azonban a játék képe, a pécsiek nem tudták végigjátszani helyzeteiket és tiszta dobásokat hibáztak, így nem sokat késett az újabb vendég-pauza. Lekli labdaszerzést követően vezette végig a labdát és zsákolt, ám támadógyanús helyzetben rögtön a másik oldalon megkapta 3. védőfaultját. A ZTE azonban továbbra is diktálta a tempót, Safford két triplát hintett majd Velkey passzát ugyanő húzta gyűrűbe. 2 másodperccel a félidő vége előtt Raúl Jimenez két bennmaradt idejét is kikérte: az első félidei jó játékot a legjobb – Justin Safford - koronázta meg, alapvonalon megkapott labdáját félpályáról futtában értékesítette: 3 pontot ért! A 44-29-es előny letéteményese a 6 támadólepattanó és a 10 szerzett labda volt (másik oldalon 1 és 2 volt ez a statisztikai mutató).


Safford a folytatásban is ihletett formában játszott és már 50-29-re is vezetett a ZTE. A pécsiek azonban nem roppantak össze, sőt: Nelson sebességét használta ki, Bíró Olivér pedig távolról volt eredményes, s 13-0-s rohanásukkal 8 pontra zárkóztak fel a baranyaiak. Ezután felváltva estek a kosarak, ám a ZTE tartotta 10 pont körüli előnyét – 30. perc: 64-54.

A záró negyedben az addig pihentetett Boston adott lendületet csapatának és betörésből, valamint kiosztásból is eredményes volt. A 32. percben 73-57-re vezetett a ZTE és a pécsiekben már nem volt meg az az erő és fantázia, ami alapján megfordíthatták volna a mérkőzést. Jól sakkozott az egerszegi csapat: mindig volt egy friss erő, a hajrába például Safford érkezett jó lendülettel, így ilyen különbséggel is megérdemelten nyert a Zalakerámia ZTE KK, és először győzte le a Pécset. Újabb "démont" lehet legyőzni legközelebb: jövő szombaton a Nyíregyháza érkezik Egerszegre, akit (eddig) még nem sikerült legyőznünk.
 

 

 


Fotó: Bálizs Zsuzsa
Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám

Megosztás