Interjúk
nyomtatható verzió        betűméret nagy :: kis 

	… a napokban volt 3 éve, hogy tényleges segítségemet felajánlottam gyerekkorom óta szeretett együttesem felé. A célom az volt, hogy lelkesedésből, amatőrként is segíteni tudom a klub körüli kommunikációt. Úgy érzem, hogy ez ha nem is maximálisan, de sikerült. 1000 napnyi munka után mégis úgy döntöttem, hogy 2011. március 20. után csupán csendes szemlélője, és továbbra is elkötelezett drukkere leszek a ZTE kosárcsapatának, ám a ztekosar.hu honlap és egyéb kiadványok szerkesztését nem én folytatom.
Búcsú
2011.02.27.

… a napokban volt 3 éve, hogy tényleges segítségemet felajánlottam gyerekkorom óta szeretett együttesem felé. A célom az volt, hogy lelkesedésből, amatőrként is segíteni tudom a klub körüli kommunikációt. Úgy érzem, hogy ez ha nem is maximálisan, de sikerült. 1000 napnyi munka után mégis úgy döntöttem, hogy 2011. március 20. után csupán csendes szemlélője, és továbbra is elkötelezett drukkere leszek a ZTE kosárcsapatának, ám a ztekosar.hu honlap és egyéb kiadványok szerkesztését nem én folytatom.

Ez volt 2010 a ZTE-nél
2010.12.31.



Bajnoki cím, kupagyőzelem, az év edzője, az év játékosa, az év igazolása - lehetne még sorolni a legeket. Voltak nehézségek, de talán nyugodtan írhatjuk, hogy 2010 a Zalakerámia ZTE KK éve volt. Talán a klub fennállásának legkiválóbb éve.

A
ztekosar.hu képes visszaemlékezése hónapról-hónapra.


	Rendhagyó kísérlettel próbálkoztunk: a ZTE csapatkapitányának egy napját követtük kamerával, Kámán Tamással tartottunk lakásából edzésre, éttermébe.
	
	Kámiról vallottak csapattársai, főnökei, riportunkban megszólalt Bodrogi Csaba, Völgyi Péter, Kyle Wilson, Baki Gergely, Sztojan Ivkovics, Zo Williams, Vágvölgyi Viktória és Gáspár Dávid. 
	
	A 37 perces film során tartsanak Kámán Tamással, és kövessék egy napját!
ÚJ!!! A kapitány egy napja /video/
2010.11.01.

k02.jpgRendhagyó kísérlettel próbálkoztunk: a ZTE csapatkapitányának egy napját követtük kamerával, Kámán Tamással tartottunk lakásából edzésre, éttermébe.

Kámiról vallottak csapattársai, "főnökei", riportunkban megszólalt Bodrogi Csaba, Völgyi Péter, Kyle Wilson, Baki Gergely, Sztojan Ivkovics, Zo Williams, Vágvölgyi Viktória és Gáspár Dávid.

A 37 perces film során tartsanak Kámán Tamással, és kövessék egy napját!

Ha bármilyen tehetsége lett volna a kosárlabdához, akkor azt a 
Hamburgerben Panácz Antal, később pedig a Csányban Halász István 
biztosan felfedezték volna. Neki azonban sokkal jobban ment a 
mesemondás, így hamar kiderült, hogy élete során inkább beszélni fog a 
sportról, mint hogy azt profi módon űzze. A zalaegerszegi Pónácz András 
az NB I-es kosármeccseket idén is programjára tűző Sportklub csatorna 
egyik vezető riportere, nem mellesleg klubunk egyik nagy szimpatizánsa. A
 ZICCER (szerdán megjelenő) szezonnyitó számában vele (is) 
beszélgettünk.
Saját pálinkafőzdét kíván a ZTE-nek…
2010.10.17.
Ha bármilyen tehetsége lett volna a kosárlabdához, akkor azt a Hamburgerben Panácz Antal, később pedig a Csányban Halász István biztosan felfedezték volna. Neki azonban sokkal jobban ment a mesemondás, így hamar kiderült, hogy élete során inkább beszélni fog a sportról, mint hogy azt profi módon űzze.

A zalaegerszegi Pónácz András az NB I-es kosármeccseket idén is programjára tűző Sportklub csatorna egyik vezető riportere, nem mellesleg klubunk egyik nagy szimpatizánsa.

A ZICCER (szerdán megjelenő) szezonnyitó számában vele (is) beszélgettünk.
Minden bizonnyal emlékezetes nap lesz 2010. június 15. Tóth Gergely számára. A körmendiek 20 éves centere és a ZTE közötti tárgyalások ténye ugyan már publikus volt korábban is, de az egyezség a tegnap esti órákban megszületett. Mint ahogyan tegnap jött egy másik hír is: Tóth Gergelyre számít a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Mészáros Lajos. Az érthetően boldog fiatal kosaras elsőként a ztekosar.hu-nak nyilatkozott.
Újabb válogatott játékos a bajnoknál: Tóth Gergely is a ZTE-ben! (interjú)
2010.06.16.


Minden bizonnyal emlékezetes nap lesz 2010. június 15. Tóth Gergely számára. A körmendiek 20 éves centere és a ZTE közötti tárgyalások ténye ugyan már publikus volt korábban is, de az egyezség a tegnap esti órákban megszületett. Mint ahogyan tegnap jött egy másik hír is: Tóth Gergelyre számít a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Mészáros Lajos. Az érthetően boldog fiatal kosaras elsőként a ztekosar.hu-nak nyilatkozott.


Alig vagyunk túl a bajnoki cím eufórikus ünneplésén, ma reggel azonban 
ismét Zalaegerszeg felé tekintett a magyar kosárlabda társadalom. Ma 
látott napvilágot a magyar kosárlabda egyik legnagyobb tehetségének 
döntése, egy döntés, amelyre izgatottan (és érintettként) várt majd’ az 
első osztály fele. Vojvoda Dávid a Zalaegerszeg csapatát választotta, a 
válogatott hátvéd a következő szezonban a Zalakerámia ZTE KK kék-fehér 
mezét viseli majd.
Sokat látott egerszegi szurkolók szerint az utóbbi évtized(ek) 
legnagyobb magyar igazolását jelentették be a ZTE vezetői, ekkora 
teherrel azonban nem nyomasztottam a zalaiak újdonsült klasszisát. A döntés 
hátteréről, Zalaegerszegről, és a jövőről viszont szerényen, de 
határozottan beszélt Vojvoda Dávid, aki telefonon készséggel állt a 
ztekosar.hu rendelkezésére.
Vojvoda Dávid a ZTE meghatározó játékosa szeretne lenni
2010.06.11.
Alig vagyunk túl a bajnoki cím eufórikus ünneplésén, ma reggel azonban ismét Zalaegerszeg felé tekintett a magyar kosárlabda társadalom. Ma látott napvilágot a magyar kosárlabda egyik legnagyobb tehetségének döntése, egy döntés, amelyre izgatottan (és érintettként) várt majd’ az első osztály fele. Vojvoda Dávid a Zalaegerszeg csapatát választotta, a válogatott hátvéd a következő szezonban a Zalakerámia ZTE KK kék-fehér mezét viseli majd.
Sokat látott egerszegi szurkolók szerint az utóbbi évtized(ek) legnagyobb magyar igazolását jelentették be a ZTE vezetői, ekkora teherrel azonban nem nyomasztottam a zalaiak újdonsült klasszisát. A döntés hátteréről, Zalaegerszegről, és a jövőről viszont szerényen, de határozottan beszélt Vojvoda Dávid, aki telefonon készséggel állt a ztekosar.hu rendelkezésére.
Péntek éjszaka ígéretet tett a Zalakerámia ZTE KK, hogy vasárnap 18 
órától hivatalosan is köszöntik a bajnokcsapatot. A Városi 
Sportcsarnokban vagy’ 1500-an gyűltek össze, és láthatták, amikor a 
helyi műsorközlők egyenként szólítják be a hősöket, akik az egész évben 
kimagasló segítséget nyújtó Kern Lajos által készített Errea 
felszerelésben, egy kifejezetten erre az alkalomra készült Hungarian 
champion feliratú, egyedi nevekkel ellátott pólót viseltek.
Együtt ünnepeltük a bajnokokat
2010.05.31.
Péntek éjszaka ígéretet tett a Zalakerámia ZTE KK, hogy vasárnap 18 órától hivatalosan is köszöntik a bajnokcsapatot. A Városi Sportcsarnokban vagy’ 1500-an gyűltek össze, és láthatták, amikor a helyi műsorközlők egyenként szólítják be a hősöket, akik az egész évben kimagasló segítséget nyújtó Kern Lajos által készített Errea felszerelésben, egy kifejezetten erre az alkalomra készült "Hungarian champion" feliratú, egyedi nevekkel ellátott pólót viseltek.
Aki ott volt, soha nem felejti. Szombaton, hajnali 3-kor érkezett meg 
Paksról Zalaegerszegre a győztes sereg, és a késői óra ellenére is 
tömött főtér várta az idei szezonban mindent bezsebelő Zalakerámia ZTE 
KK-t. A Városháza erkélyéről köszöntötte polgármesterünk az 
arany-ifjakat, akik mindegyike szót kapott az ünneplő tömeg ovációja 
közepette.
Örömünnep Zalaegerszegen. Vasárnap 18 órakor hivatalos köszöntő a Városi Sportcsarnokban!
2010.05.29.
Aki ott volt, soha nem felejti. Szombaton, hajnali 3-kor érkezett meg Paksról Zalaegerszegre a győztes sereg, és a késői óra ellenére is tömött főtér várta az idei szezonban mindent bezsebelő Zalakerámia ZTE KK-t. A Városháza erkélyéről köszöntötte polgármesterünk az arany-ifjakat, akik mindegyike szót kapott az ünneplő tömeg ovációja közepette.
2010 kosárlabdában a ZTE éve: 18 év után újra "Kék Az Isten" - magyar bajnok a Zalakerámia ZTE KK!!!
2010.05.28.
wearethechampions.jpg
Egyszer már „akasztottuk a hóhért”, most újra fordulnak a szerepek, és 
Dallos Ádám lesz a mikrofon túloldalán. „Kommunikációs-marketinges 
mindenes” - nevezzük így, de ha feltétlenül pontosítani akarnánk: a ZTE 
honlapjának és a ZICCER-nek szerkesztője. Civilben közgazdász, aki 
ős-egerszegi, de az elmúlt években huzamosabb ideig élt Pécsen, 
Hollandiában és Budapesten, aki arra kért, hogy ez alkalommal inkább 
csak kosárlabdáról beszéljünk. Így is tettünk…
Dallos Ádám: nem ő kérdez, most mi kérdezzük őt!
2010.05.20.
Egyszer már „akasztottuk a hóhért”, most újra fordulnak a szerepek, és Dallos Ádám lesz a mikrofon túloldalán.

„Kommunikációs-marketinges mindenes” - nevezzük így, de ha feltétlenül pontosítani akarnánk: a ZTE honlapjának és a ZICCER-nek szerkesztője.
Civilben közgazdász, aki ős-egerszegi, de az elmúlt években huzamosabb ideig élt Pécsen, Hollandiában és Budapesten, aki arra kért, hogy ez alkalommal inkább csak kosárlabdáról beszéljünk. Így is tettünk…
Tóth Ádámmal beszélgettünk, az első kosaras lépésekről, a ZTE-ről, a 
válogatottról, álmokról és a jövőről is. Szembesítettük két évvel 
korábbi nyilatkozatával, amivel sikerült zavarba is hozni. No, nem 
azért, mintha olyat mondott volna, ami ne vált volna valóra…
Ha jön az aranyhal, Dusán nem elégszik meg egy arannyal
2010.05.15.
Tóth Ádámmal beszélgettünk, az első kosaras lépésekről, a ZTE-ről, a válogatottról, álmokról és a jövőről is. Szembesítettük két évvel korábbi nyilatkozatával, amivel sikerült zavarba is hozni. No, nem azért, mintha olyat mondott volna, ami ne vált volna valóra…
Egy jenkivel a Yankee-ben beszélgettem. Sok mindenről, többek között például arról is, hogy mit jelent számára Magyarország, a csapat, és hogy lesz-e esetleg magyar válogatott. Louis Hinnant blogja lévén sokszor hallat magáról, most mégis igyekeztünk olyan dolgokról beszélni, amiről eddig talán nem esett szó.
Lesz-e Hinnant Lajos magyar válogatott?
2010.04.30.
Egy jenkivel a Yankee-ben beszélgettem. Sok mindenről, többek között például arról is, hogy mit jelent számára Magyarország, a csapat, és hogy lesz-e esetleg magyar válogatott.
Louis Hinnant blogja lévén sokszor hallat magáról, most mégis igyekeztünk olyan dolgokról beszélni, amiről eddig talán nem esett szó.
2008. nyara volt. Nagyon meleg nyári nap, a kávézó teraszán dekkoló pincérről is folyt a víz. Emlékszem, akkor beszéltem először a ZTE sajtótájékoztatón frissen bemutatott új edzőjével. Völgyi Péter még csak az újjá alakuló csapat körvonalait ecsetelte, s említette, hogy képben van egy amerikai hátvéd az osztrák ligából, aki képességei alapján biztosan meghatározó játékosa lehet nem csak a ZTE-nek, de akár az egész bajnokságnak. Egy hét múlva Calvin Watson aláírt Zalaegerszegre, s pár hét után a bemutatkozó edzőmeccsén már látni lehetett: nem tévedett a Völgyi-Patonay páros, első húzásuk zseniálisan bejött. A napokkal előtte Egerszegre érkező Watson dobott vagy 30 pontot és „forintos zsugákat” osztott társainak. Másfél évvel később egy győztes hazai meccs után a meccs legjobbját próbálom kimenteni az autogram-kérők és tini-rajongók gyűrűjéből, hogy egy hosszabb interjúra kérjem. Másfél órát beszélgettünk, melyben kitértünk a közel másfél évtizedes kosár pályafutásra, az említett másfél éves egerszegi időszakra, s mindenre, ami még eszünkbe jutott.
Calvin Watson: Z-Town teljesen oké!
2010.04.24.
2008. nyara volt. Nagyon meleg nyári nap, a kávézó teraszán dekkoló pincérről is folyt a víz. Emlékszem, akkor beszéltem először a ZTE sajtótájékoztatón frissen bemutatott új edzőjével. Völgyi Péter még csak az újjá alakuló csapat körvonalait ecsetelte, s említette, hogy képben van egy amerikai hátvéd az osztrák ligából, aki képességei alapján biztosan meghatározó játékosa lehet nem csak a ZTE-nek, de akár az egész bajnokságnak. Egy hét múlva Calvin Watson aláírt Zalaegerszegre, s pár hét után a bemutatkozó edzőmeccsén már látni lehetett: nem tévedett a Völgyi-Patonay páros, első húzásuk zseniálisan bejött. A napokkal előtte Egerszegre érkező Watson dobott vagy 30 pontot és „forintos zsugákat” osztott társainak. Másfél évvel később egy győztes hazai meccs után a meccs legjobbját próbálom kimenteni az autogram-kérők és tini-rajongók gyűrűjéből, hogy egy hosszabb interjúra kérjem. Másfél órát beszélgettünk, melyben kitértünk a közel másfél évtizedes kosár pályafutásra, az említett másfél éves egerszegi időszakra, s mindenre, ami még eszünkbe jutott.
Már tavaly is egy hajszálnyira volt a másodosztály bajnoki döntőjétől a 
kanizsai férfi kosárcsapat, a KKK DKG-East, idén azonban még erősebb 
kerettel (igaz egy még erősebb bajnokságban) talán az előrelépés sem 
elképzelhetetlen.
Kis Zete Nagykanizsán
2010.04.11.
Már tavaly is egy hajszálnyira volt a másodosztály bajnoki döntőjétől a kanizsai férfi kosárcsapat, a KKK DKG-East, idén azonban még erősebb kerettel (igaz egy még erősebb bajnokságban) talán az előrelépés sem elképzelhetetlen.
Győrben kezdett el kosarazni, de játszott Budapesten, Sopronban, 
Dombóváron, Nagykanizsán és Székesfehérváron is. Utóbbi helyen szerezte 
például legutolsó bajnoki címét. De sokkal inkább köti őt az egész 
magyar kosár-társadalom Zalaegerszeghez. Nem csak két ZTE-s aranyérme 
miatt, hanem mert a ’90-es évek férfi kosárlabdájának egyik szimbolikus 
alakja volt. Biztos minden rutinos meccsre járónak van legalább egy 
története, anekdotája, jellegzetes momentuma Polster Péterről. Legutóbbi
 örökké emlékezetes játékos kori emlék talán sokakban az lehet, amikor a
 Körmend 2002-es 40 pontos földbe döngölésekor Pötyi éppen nem a 
legerősebb műfajában, egy hárompontossal vitte be a végső döfést, a 100.
 pontot az örök riválisnak. Most azonban inkább az azt követő időszakról
 beszéltünk a ZTE masszőrjével.
Sikerkovácsból sikeres "csontkovács"
2010.04.10.
Győrben kezdett el kosarazni, de játszott Budapesten, Sopronban, Dombóváron, Nagykanizsán és Székesfehérváron is. Utóbbi helyen szerezte például legutolsó bajnoki címét. De sokkal inkább köti őt az egész magyar kosár-társadalom Zalaegerszeghez. Nem csak két ZTE-s aranyérme miatt, hanem mert a ’90-es évek férfi kosárlabdájának egyik szimbolikus alakja volt. Biztos minden rutinos meccsre járónak van legalább egy története, anekdotája, jellegzetes momentuma Polster Péterről. Legutóbbi örökké emlékezetes játékos kori emlék talán sokakban az lehet, amikor a Körmend 2002-es 40 pontos földbe döngölésekor Pötyi éppen nem a legerősebb műfajában, egy hárompontossal vitte be a végső döfést, a 100. pontot az örök riválisnak.

Most azonban inkább az azt követő időszakról beszéltünk a ZTE masszőrjével.
Varga Attila, az Akvaszig Kft. (építőipari szigeteléstechnikai cég) 
ügyvezetője, pár hónapja igazi, elismerésre méltó sportteljesítményt 
vitt véghez: társaival megmászták Afrika legmagasabb hegycsúcsát, a 
Tanzániában található Kilimandzsárót. De azon túl, hogy a többek között a
 főtérre tervezett Csipke Passzázs kivitelezésével megbízott cég 
ügyvezetője korábban a ZTE egyik szponzora is volt, mi köze van ennek az
 egésznek a kosárlabdához – az az alábbiakban kiderül.
A ZTE a csúcsra ért!
2010.03.31.
Varga Attila, az Akvaszig Kft. (építőipari szigeteléstechnikai cég) ügyvezetője, pár hónapja igazi, elismerésre méltó sportteljesítményt vitt véghez: társaival megmászták Afrika legmagasabb hegycsúcsát, a Tanzániában található Kilimandzsárót. De azon túl, hogy a többek között a főtérre tervezett Csipke Passzázs kivitelezésével megbízott cég ügyvezetője korábban a ZTE egyik szponzora is volt, mi köze van ennek az egésznek a kosárlabdához – az az alábbiakban kiderül.
Reménységeink címmel új cikksorozatot indítunk, ahol egerszegi 
utánpótlás csapatokból választunk ki olyan fiatalokat, akik idővel a ZTE
 felnőtt keretének meghatározó játékosai lehetnek. Első alkalommal 
Kerkai Ákost szólaltattuk meg, aki az elmúlt nyáron már a felnőtt 
csapattal is készült, s nem rejti véka alá: ő bizony kosaras akar lenni!
Reménységeink: Kerkai Ákos
2010.03.31.
Reménységeink címmel új cikksorozatot indítunk, ahol egerszegi utánpótlás csapatokból választunk ki olyan fiatalokat, akik idővel a ZTE felnőtt keretének meghatározó játékosai lehetnek. Első alkalommal Kerkai Ákost szólaltattuk meg, aki az elmúlt nyáron már a felnőtt csapattal is készült, s nem rejti véka alá: ő bizony kosaras akar lenni!
Kevés kosaras osztja meg annyira a nézőket Zalaegerszegen, mint 
Rashad Bell. A 2006/2007-es szezonban - talán nem túlzás ezt állítani – 
sztár kosarazott újra a zalai fővárosban, olyan felhajtás és szeretet 
övezte, amihez hasonlót korábban külföldi játékosok közül talán csak a 
litván légiósok, Craig Sedmak, vagy Braniszlav Dzunics kapott. A ligából
 kimagaslott, a ZTE játéka rá épült, ő pedig élvezte a népszerűséget. 
Nem viselte ezt “nehezen”, a korábban ráaggatott King Bell becenév is 
már utalt erre… A ZTE noha tetemes pénzt mozgósított volna maradásáért, ő azonban
 érthetően feljebb akart jutni, jobb bajnokságba kerülni. Rimini 
következett, majd az olasz első osztályba történő kvalifikáció 
elmaradása után meglepő módon visszatért Magyarországra, 
Székesfehérvárra. A ZTE hivatalos honlapjának - a ztekosar.hu-nak – máig
 egyik legolvasottabb cikke Albacomp-ZTE mérkőzés után készített Bell 
interjú, ahol e sorok írója (gyalázkodó) emailek tucatjait kapta a volt 
egerszegi játékos megszólaltatása kapcsán. Paprikásra is sikeredett a 
mérkőzés, Bell pontzuhatagával és show-műsorával az Alba 40 ponttal 
kiütötte Hinnantéket. Kiütésre a visszavágón is sor került, igaz azt nem
 pontozták. Rashad egerszegi visszatérése is botrányoktól fűszerezett 
volt, már az első negyedben kiállították a kakaskodó Bell-t és 
Hinnant-et. Az egykori kedvenc kegyvesztett lett. 
Lassan egy év telt el az ominózus utolsó mérkőzés óta, s Fehérvárról 
való távozása után sokat nem tudtunk az amerikai játékosról. Rashad 
Bell-t Dél-Koreában sikerült utolérnem, aki örömmel válaszolt múltját és
 jövőjét firtató kérdéseimre.
Exkluzív interjú RASHAD BELL-lel
2010.03.15.
Kevés kosaras osztja meg annyira a nézőket Zalaegerszegen, mint Rashad Bell. A 2006/2007-es szezonban - talán nem túlzás ezt állítani – sztár kosarazott újra a zalai fővárosban, olyan felhajtás és szeretet övezte, amihez hasonlót korábban külföldi játékosok közül talán csak a litván légiósok, Craig Sedmak, vagy Braniszlav Dzunics kapott. A ligából kimagaslott, a ZTE játéka rá épült, ő pedig élvezte a népszerűséget. Nem viselte ezt “nehezen”, a korábban ráaggatott King Bell becenév is már utalt erre…
A ZTE noha tetemes pénzt mozgósított volna maradásáért, ő azonban érthetően feljebb akart jutni, jobb bajnokságba kerülni. Rimini következett, majd az olasz első osztályba történő kvalifikáció elmaradása után meglepő módon visszatért Magyarországra, Székesfehérvárra. A ZTE hivatalos honlapjának - a ztekosar.hu-nak – máig egyik legolvasottabb cikke Albacomp-ZTE mérkőzés után készített Bell interjú, ahol e sorok írója (gyalázkodó) emailek tucatjait kapta a volt egerszegi játékos megszólaltatása kapcsán. Paprikásra is sikeredett a mérkőzés, Bell pontzuhatagával és show-műsorával az Alba 40 ponttal kiütötte Hinnantéket. Kiütésre a visszavágón is sor került, igaz azt nem pontozták. Rashad egerszegi visszatérése is botrányoktól fűszerezett volt, már az első negyedben kiállították a kakaskodó Bell-t és Hinnant-et. Az egykori kedvenc kegyvesztett lett.
Lassan egy év telt el az ominózus utolsó mérkőzés óta, s Fehérvárról való távozása után sokat nem tudtunk az amerikai játékosról. Rashad Bell-t Dél-Koreában sikerült utolérnem, aki örömmel válaszolt múltját és jövőjét firtató kérdéseimre.

Ugyan a körmendiek Hírességek Csarnokába végül nem nyert bebocsátást, ám
 képességeiről legnagyobb riválisai csak elismeréssel beszélnek a mai 
napig is. A ’90-es évek magyar kosárlabdájának egyik üde színfoltját 
jelentette a nem csak a pályán, de azon kívül is kiegyensúlyozott 
amerikai játékos. Kicsit furcsa körülmények között távozott szeretett 
klubjától, azonban nekünk -zalaegerszegi nézőknek- még megadatott, hogy 
egy utolsó szezon erejéig élőben láthassuk az ugyan már kopott 
izületekkel, de a még mindig óriási rutinnal, tudással és alázattal 
rendelkező Charles Edmonson-t, akit az internet segítségével St. 
Louis-ban értünk utol, és örömmel válaszolt nekünk a ZTE-Körmend rangadó
 kapcsán.
Eddynek hiányzik az anyós magyar főztje
2010.02.20.
Ugyan a körmendiek Hírességek Csarnokába végül nem nyert bebocsátást, ám képességeiről legnagyobb riválisai csak elismeréssel beszélnek a mai napig is. A ’90-es évek magyar kosárlabdájának egyik üde színfoltját jelentette a nem csak a pályán, de azon kívül is kiegyensúlyozott amerikai játékos. Kicsit furcsa körülmények között távozott szeretett klubjától, azonban nekünk -zalaegerszegi nézőknek- még megadatott, hogy egy utolsó szezon erejéig élőben láthassuk az ugyan már kopott izületekkel, de a még mindig óriási rutinnal, tudással és alázattal rendelkező Charles Edmonson-t, akit az internet segítségével St. Louis-ban értünk utol, és örömmel válaszolt nekünk a ZTE-Körmend rangadó kapcsán.

 
  Normal
  0
  21
  
  
  false
  false
  false
  
   
   
   
   
   
  
  MicrosoftInternetExplorer4
 

 
 




 /* Style Definitions */
 table.MsoNormalTable
	{mso-style-name:Normál táblázat;
	mso-tstyle-rowband-size:0;
	mso-tstyle-colband-size:0;
	mso-style-noshow:yes;
	mso-style-parent:;
	mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
	mso-para-margin:0cm;
	mso-para-margin-bottom:.0001pt;
	mso-pagination:widow-orphan;
	font-size:10.0pt;
	font-family:Times New Roman;
	mso-ansi-language:#0400;
	mso-fareast-language:#0400;
	mso-bidi-language:#0400;}

 
  Megegyezett egymással a Zalakerámia-ZTE KK és az amerikai
Chad Timberlake, így a 2-es, 1-es és 3-as poszton is bevethető 26 éves játékos
10 napos próbaidős szerződést írt alá. Calvin Watson sérülése miatt került
képbe az egyébként már korábban Magyarországon tartózkodó Timberlake, aki ha
meggyőzi a szakvezetést, akár hosszabb ideig is maradhat a kék-fehéreknél. Chad
csütörtökön, a kései órákban érkezett meg Zalaegerszegre, még nem vett részt az
edzésen és nem találkozott játékostársaival, minderre holnap kerül sor a
reggeli sportorvosi vizsgálatok után. Az amerikai kosaras a ztekosar.hu-nak
nyilatkozott először eddigi életútjáról. A továbbiakban Völgyi Péter vezetőedző
véleményét is olvashatják a listavezető ZTE új igazolásáról.
Chad Timberlake Zalaegerszegen!
2010.02.12.

Megegyezett egymással a Zalakerámia-ZTE KK és az amerikai Chad Timberlake, így a 2-es, 1-es és 3-as poszton is bevethető 26 éves játékos 10 napos próbaidős szerződést írt alá. Calvin Watson sérülése miatt került képbe az egyébként már korábban Magyarországon tartózkodó Timberlake, aki ha meggyőzi a szakvezetést, akár hosszabb ideig is maradhat a kék-fehéreknél. Chad csütörtökön, a kései órákban érkezett meg Zalaegerszegre, még nem vett részt az edzésen és nem találkozott játékostársaival, minderre holnap kerül sor a reggeli sportorvosi vizsgálatok után. Az amerikai kosaras a ztekosar.hu-nak nyilatkozott először eddigi életútjáról. A továbbiakban Völgyi Péter vezetőedző véleményét is olvashatják a listavezető ZTE új igazolásáról.

Legyen szó kosárlabda szakemberről, vagy pszichológusról, minden tudomány képviselője egyetért abban, hogy egy jó közösségben kellenek olyan emberek, akik már régóta tagjai az adott csapatnak, ismerik a múltat, s az alapján bölcsen cselekednek a jelenben. A rutin mellett tehát az állandóság az az attribútum, amiből a csapat táplálkozhat. Kitalálták kiről lesz szó a továbbiakban? A rövid leírás – szerencsére – több ZTE játékosra is vonatkozhatna, most azonban Gáspár Dávid eddigi pályafutásával, élményeivel ismerkedhetünk meg. Aki ugyan ős-zalaegerszeginek vallja magát, de életében már nem egy más állomáshely is volt. Többek között erről is beszélgettünk egy belvárosi kávézóban.
Gáspi és a kék lobogó
2010.02.01.
Legyen szó kosárlabda szakemberről, vagy pszichológusról, minden tudomány képviselője egyetért abban, hogy egy jó közösségben kellenek olyan emberek, akik már régóta tagjai az adott csapatnak, ismerik a múltat, s az alapján bölcsen cselekednek a jelenben. A rutin mellett tehát az állandóság az az attribútum, amiből a csapat táplálkozhat. Kitalálták kiről lesz szó a továbbiakban? A rövid leírás – szerencsére – több ZTE játékosra is vonatkozhatna, most azonban Gáspár Dávid eddigi pályafutásával, élményeivel ismerkedhetünk meg. Aki ugyan ős-zalaegerszeginek vallja magát, de életében már nem egy más állomáshely is volt. Többek között erről is beszélgettünk egy belvárosi kávézóban.
Körmenden született, a vasi kisváros kosárlabda-fénykora idején cseperedett fel, édesapja pedig a sikerek legfőbb kovácsa volt. Csoda-e, hogy 23 évesen is majd minden percét a kosárlabda teszi ki. Szakmai igazgatónk fia, Patonay Ádám, több okból is egyre többször tűnik fel a Zalaegerszegi Városi Sportcsarnokban, s a szombati ZTE-Körmend szuperrangadón is többszörösen érintett lesz. Evidens volt, hogy az ifjú játékosmenedzsert is megkérdezzük, milyen érzelmekkel tekint az összecsapás elé. Előbb azonban karrierje eddigi alakulásáról faggattuk.
Turbulens érzelmi viharban
2010.01.30.
Körmenden született, a vasi kisváros kosárlabda-fénykora idején cseperedett fel, édesapja pedig a sikerek legfőbb kovácsa volt. Csoda-e, hogy 23 évesen is majd minden percét a kosárlabda teszi ki. Szakmai igazgatónk fia, Patonay Ádám, több okból is egyre többször tűnik fel a Zalaegerszegi Városi Sportcsarnokban, s a szombati ZTE-Körmend szuperrangadón is többszörösen érintett lesz. Evidens volt, hogy az ifjú játékosmenedzsert is megkérdezzük, milyen érzelmekkel tekint az összecsapás elé. Előbb azonban karrierje eddigi alakulásáról faggattuk.

Dolgozott az RTL-nél sport és egyéb területen is, volt a Fradi-TV műsorvezetője, az origo sportfelelőse, s tavaly ősztől sok kosárszerető drukker nagy örömére a Sportklub színvonalas élő közvetítésein láthatjuk Pónácz Andrást, aki természetesen megkeresésünkre sem tagadta meg gyökereit.
Pónácz András a ZTE bajnoki döntőjét szeretné közvetíteni idén
2010.01.29.
Dolgozott az RTL-nél sport és egyéb területen is, volt a Fradi-TV műsorvezetője, az origo sportfelelőse, s tavaly ősztől sok kosárszerető drukker nagy örömére a Sportklub színvonalas élő közvetítésein láthatjuk Pónácz Andrást, aki természetesen megkeresésünkre sem tagadta meg gyökereit.

Németh István – kosaras berkekben első asszociáció gyanánt mindenkinek
a körmendiek Európában zarándokoló sztárja jut eszébe. Ha viszont azt
mondjuk, hogy Csiszta, akkor egészen más a leányzó fekvése! A
Zalakerámia ZTE KK technikai vezetőjéről van szó, aki hétköznapokon
elbújva a sportirodában intézi a csapat ügyes-bajos dolgait, a
mérkőzéseken viszont mindig ott van a kispadon, és testközelből szorít
a csapat sikereiért.
Kispadról a csapatért
2010.01.26.
Németh István – kosaras berkekben első asszociáció gyanánt mindenkinek a körmendiek Európában zarándokoló sztárja jut eszébe. Ha viszont azt mondjuk, hogy Csiszta, akkor egészen más a leányzó fekvése! A Zalakerámia ZTE KK technikai vezetőjéről van szó, aki hétköznapokon elbújva a sportirodában intézi a csapat ügyes-bajos dolgait, a mérkőzéseken viszont mindig ott van a kispadon, és testközelből szorít a csapat sikereiért.

 
  Normal
  0
  21
  
  
  false
  false
  false
  
   
   
   
   
   
  
  MicrosoftInternetExplorer4
 

 
 




 /* Style Definitions */
 table.MsoNormalTable
	{mso-style-name:Normál táblázat;
	mso-tstyle-rowband-size:0;
	mso-tstyle-colband-size:0;
	mso-style-noshow:yes;
	mso-style-parent:;
	mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
	mso-para-margin:0cm;
	mso-para-margin-bottom:.0001pt;
	mso-pagination:widow-orphan;
	font-size:10.0pt;
	font-family:Times New Roman;
	mso-ansi-language:#0400;
	mso-fareast-language:#0400;
	mso-bidi-language:#0400;}

 
  1997 nyarán érkezett
a ZTE-hez próbajátékra egy bosnyák óriás, hogy megoldja D.J. Anderson
távoztával keletkezett űrt a center poszton. Hogy mekkora becsben állt
akkoriban a kosárlabda, azt egy korabeli újságcikk bizonyítja: közel 1000 néző
volt a bosnyák válogatott játékos első egerszegi tréningén. A folytatás már
ismert: Sejo Bukva nem csak Zalaegerszegen lett közönségkedvenc és a bajnokság
egyik legjobb középjátékosa, hanem további állomáshelyein is - a rendkívül
közvetlen és nyugodt sportember közel egy évtizedet élt hazánkban. A
kosárlabdától nem szakadt el, most újra Boszniában dolgozik, s nagy terveket
sző. Sejo Bukva Szarajevóból válaszolt a Ziccernek.
Sejo Bukva kosárakadémiájával találta meg a boldogságot
2010.01.05.

1997 nyarán érkezett a ZTE-hez próbajátékra egy bosnyák óriás, hogy megoldja D.J. Anderson távoztával keletkezett űrt a center poszton. Hogy mekkora becsben állt akkoriban a kosárlabda, azt egy korabeli újságcikk bizonyítja: közel 1000 néző volt a bosnyák válogatott játékos első egerszegi tréningén. A folytatás már ismert: Sejo Bukva nem csak Zalaegerszegen lett közönségkedvenc és a bajnokság egyik legjobb középjátékosa, hanem további állomáshelyein is - a rendkívül közvetlen és nyugodt sportember közel egy évtizedet élt hazánkban. A kosárlabdától nem szakadt el, most újra Boszniában dolgozik, s nagy terveket sző. Sejo Bukva Szarajevóból válaszolt a Ziccernek.

1-25   26-50   51-75
Következő mérkőzés
Következő mérkőzés Következő mérkőzés
Sajtófigyelés
Szponzoraink
Copyright © 2009  Zalaszám Informatika és                           WebMark Webstudio