Bemutatjuk Bödör Bencét, a Héraklész program győztesét




Elsőként a díjról kérdeztem a Zalakerámia ZTE KK játékosát.

- Meglepett, de nagyon örültem az elismerésnek. Tudtommal minden évben egy kosarasnak is odaítélik ezt a díjat,olyannak, aki részt vett a nemzeti csapat felkészülésében. Mivel elég jól ment a játék a legutóbbi korosztályos világversenyen, így talán ezért esett a választás rám, illetve nevelőedzőmre Bödör Ferencre.

- Gyorsan oszlassunk is el egy félreértést! A ZTE utánpótlás-edzője ugyanis nem rokonod.

- Így van, már többen is kérdezték, de nem állunk rokoni kapcsolatban. Bödör Ferenc volt az, akit először felhívtak szüleim, hogy elküldenének kosarazni, nála ismerkedtem meg a sportág alapjaival, s rengeteget köszönhetek neki.

- Miért pont a kosárlabdára esett a választás?

- Elég magas növésű gyerek voltam, emellett édesanyám is kosarazott korábban - ezek okán evidencia volt e sportág választása. Nem bántam meg!

- Ha már a magasságot említetted - megálltál 206 centinél?

- Noha a "TF-es magasság-vizsgálatot" nem végezték el anno nálam, ám azt mondják még mindig növésben vagyok.

- És a centikhez súly is társul?

- Azon vagyok. Ugyanis ebben tudom, hogy némi lemaradásom van. De erőnléti edzéseken most is részt veszek, s külön szakember is figyelni fog rám, hogy megfelelő terhelést kapjak.

- Térjünk vissza az eddigiéletúthoz! A gellénházi Dr. Papp Simon Általános Iskola után mi következett?

- Ötödik osztályos koromban rögtön a ZTE- hez kerültem, ahol Bödör Ferenc foglalkozott velem. Pár év múlva Halász István lett az edzőm. Aztán a pályaválasztáskor a zalaegerszegi Csány László Szakközépiskola és a Kölcsey Ferenc Gimnázium között vacilláltam, de komolyabb reál érdeklődés híján a Kölcseyt választottam. Itt Hersics László lett az edzőm, - csakúgy, mint a ZTE- nél- Kis Attila mellett.

- Jó, 4-es tanuló vagy a gimnáziumban. Hogyan lehet összeegyeztetni tanulást és sportot? Akár most, akár a későbbiekben.

- A Kölcseyben szerencsére sok támogatást kapok, s egyelőre meg tudom oldani ezt a kettősséget. Nyilván él az emberben az a kérdés, hogy majd melyik mellett teszi le igazán a voksot. Most még csak 2.-as vagyok a gimiben, tehát az álláspontom változhat, de jelenlegúgy képzelem el a továbbiakat, hogy majd levelező tagozaton tanulok tovább.

- Tehát maradnál Zalaegerszegen?

- Igen, a magyarországi jövőmet a ZTE -ben képzelem el. De természetesen az álmaim között ott van, hogy egyszer majd talán külföldön is kipróbálhatom magamat.

- Hogy érzed magad a ZTE -ben?Mennyire zavar, hogy Te vagy messze a legfiatalabb a felnőttek keretében?

- Nagyon jó közösség jött mostössze, egy percig sem éreztetik velem, hogy én lennék a "zöldfülű".Putesz -szal és Völgyi Petivel rengeteget dolgozom külön. Az edzéseken pedig 

a csapat többi tagjától is sok jótanácsot, biztatást kapok.

- Hogy érzed, miben kell fejlődnöd még igazán?

- A kondíciómat már említettem korábban, ebben tehát mindenképp. De szinte minden területen, a dobástechnikától a gyorsaságig.

- Melyik lehet a Te igazi posztod?

- 4-es és 5-ös pozícióban tudom elképzelni magam. Eddig is többnyire "belül" próbáltak ki. A magasabbak ellen igyekszem a sebességemet kihasználni, valamint kintről is próbálkozni,míg az alacsonyabb 4-esek ellen a pozícióharcokban próbálok sikerre jutni.

- Az U16-osok A csoportos Európa bajnokságán 6 mérkőzésből csak egyet sikerült nyerni, mégis Rád nem lehetett panasz: 6,8 pont mellett ugyanennyi lepattanó is került a statisztikai lapodra.

- Átlagban én játszottam a legtöbbet, s a legtöbb lepattanót is én gyűjtöttem be, Timkó Norbival jól kiegészítettük egymást Radovics József csapatában. Örülök annak is, hogy már az idősebbek, az U18-asok válogatott keretében is számolnak velem.

- És a zalaegerszegi szurkolók mivel számolhatnak veled kapcsolatban?

- Szeretnék sokat fejlődni, majd idővel minél több játéklehetőséghez jutni. Hogy mit hoz a sors? Majd meglátjuk...







A Héraklész-programról

2002 óta immár hagyománnyá vált, hogy az esztendő elején ünnepség keretében jutalmazzák az előző évben legnagyobb sikereket elérő utánpótláskorú sportolókat. Az idei 55 kitüntetett között többen a pekingi olimpián, illetve felnőttvilágversenyen is eredményesen szerepeltek. Az államilag finanszírozott Héraklész-program révén jelenleg 20 olimpiai sportágban mintegy 1900 sportoló kap támogatást.

A díjazottak személyére előző évi eredményességük alapján a sportági szakszövetségek tettek javaslatot, a fiatalok mellett edzőik is elismerésben részesülnek.

A NUSI Utánpótlás-nevelési Igazgatósága által szervezett gálán 2009.01.23-án pénteken az Uránia Nemzeti Filmszínházban 20 sportág legjobbjai léptek – ezúttal nem pályára, hanem – színpadra. A díjazottak között a Zalakerámia ZTE KK csapatának junior korú kosárlabdázója Bödör Bence és edzője Bödör Ferenc is szerepelt.







Megosztás