Délity Bence, és az ő visszatérő álma

- Mi történt veled az elmúlt 1 évben?

- Sok minden nem, ami említésre méltó lenne, talán annyi mégis, hogy hazatértem Bajára, és hosszú évek után eljutottunk a döntőig B-csoportban. Nagyon nagy élmény volt hazai pályán ennyi ember előtt játszani, persze a hangulat nem összehasonlítandó a ZTE-s döntővel, 2010-ből! :)

- Mi volt a célkitűzés nevelőegyesületednél?

- Ki nem lett ugyan mondva, de a 2012-es év elejétől már titkon döntőt vártak tőlünk. Ezt teljesítettük és ez nagy öröm volt mind a csapatnak, mind a szurkolóknak, vezetőknek. Egyéni szinten pedig úgy érzem, rájátszásra állt össze a kép nálam, de ez is volt a lényeg, ez volt a célom!

- Mik voltak a terveid a Zalaegerszegről való távozás után, mit sikerült megvalósítani ezekből?

- A kosárlabda mellett édesapám vállalkozásába való beilleszkedés volt a főbb célom, ami elég hosszadalmas folyamat, és igazából jelenleg is zajlik. De már kezdem megtalálni a helyem a cégben! De őszintén megmondom, égek a vagytól, hogy újra játszhassak A csoportban, ki szeretném próbálni magam a nagyoknál.

- Mi maradt meg a ZTE-ből emlékként?

- Visszatérő, gyakori álmom van, hogy ismét ott játszom. Szerintem ezzel mindent elárultam ZTE-vel kapcsolatban…

- Magánélet és a kettős karrier (civil életben és kosárlabdában) – hogy egyeztethető ez össze?

- A magánéletemben minden rendben, van egy szép és okos barátnőm, meló is egyre jobban megy, igazából most úgy érzem, hogy minden okés!



Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám
 

Megosztás