A Zalakerámia ZTE KK nyílt levele a Fegyelmi Bizottságnak

Dr. Nyilas Levente Fegyelmi Bizottság elnöke és a Fegyelmi Bizottság részére
 

Tisztelt Dr. Nyilas elnök úr, tisztelt Fegyelmi Bizottság!

 

A Fegyelmi Bizottság 2013. október hó 31. napján hozott, klubunkat – a Zalakerámia ZTE KK-t –  pénzügyi büntetéssel megtorló határozat kapcsán fordul klubunk nyílt levélben elnök úrhoz, illetve a Bizottsághoz.

 

A nyílt levél (melyet 2013. november 13-án 18 órakor publikálunk honlapunkon) nem fellebbezést jelent, klubunk nem kíván élni ezzel a 100.000 Ft-os feltételes költséget jelentő lehetőséggel - a kirótt, napi-operatív működésünket veszélyeztető 400.000 Ft-os büntetést befizetjük a Bizottságnak. A nyilvánosság erejével azért kívánunk élni ez alkalommal is (csakúgy, mint korábban a büntetés Önök által meghatározott indoklásánál), mert úgy gondoljuk, hogy csak a nyílt párbeszéd, mindkét fél véleményének eszmecseréje szolgálhat tanulságul mind a Bizottság, mind klubunk, mind szurkolóink, mind a versenykiírásban szereplő többi klub részére.

 

Ehelyütt, a helyzet elemzésénél kénytelenek leszünk az Önök határozatát idézni, mely a mérkőzésen, a szurkolás hevében, csoportosan valóban elhangzott (nyomdafestéket nem feltétlenül elbíró) rigmust is tartalmaz:

 

„A ZTE KK – Falco KC mérkőzésen a hazai csapat szurkolói az első negyedben és a lefújás után többször a „buzi Szombathely”, a harmadik negyedben „cigányok, cigányok” rigmust, a szombathelyi szurkolók az első negyedben többször a „buzi Egerszeg”, a második negyedben a „buzi Kapitány” rigmust skandálták.  ”

 

Fenti indoklás alapján a Zalakerámia ZTE KK 300.000 Ft pénzbüntetésben-, míg a Falco KC (0 Ft-os) figyelmeztetésben részesült. Akadémikus vitában, nyelvtani, szövegértési kérdésekben nem elmerülve (mely szerint mit is jelent a szókapcsolat, azaz „egy város nemi orientációja”; valamint trágár szónak minősül-e egy társadalmilag egyre elfogadottabbá váló nemi orientáció) elsőként a tisztelt Bizottság mérlegelési, súlyozási elvét (300.000 Ft kontra 0 Ft) szeretnénk megérteni, és megérttetni másokkal is –ebben elnök úr segítségét kérve.

 

Ami azonban talán ennél is fontosabb: feltételezve adott szókapcsolatok és rigmusok obszcén és tolerálhatatlan voltát, tanácsukat kérjük, hogy a klubnak, mint rendezőnek, milyen eszközei állnak rendelkezésére, hogy fenti viselkedést megakadályozza.

Klubunk egy szezonban több milliós összegért biztonsági szolgálatot tart fenn, akik teljes felelősséget vállalnak a beléptetésnél arra, hogy más testi épségét potenciálisan veszélyeztető tárgy ne kerüljön a rendezvény helyszínére, továbbá felelnek azért is, hogy fizikai atrocitás ne érhessen senkit sem. Ennek elmaradása esetén joggal terhelhető felelősséggel a rendező klub, valamint a regnáló biztonsági szolgálat.

 

Azonban mi a teendő az ún. verbális atrocitásnál? Hol van a határ? A „hülye vagy”-rigmus valóban minden alkalommal 100.000 Ft büntetési tételt jelent (lásd: ZTE-ASE fegyelmi határozat – 2013. október 31.)? Mit tehet ez esetben a rendező klub, azon túl, hogy a büntetést mérlegelés nélkül befizeti? Természetesen nem feltételezzük, hogy a Bizottság célja csupán a határozatok elkészítése és a büntetési összegek kiszabása. Éppen ezért kérjük a közös gondolkozást, az eszmecserét, és az Önök - mint szakértők - tanácsát a prevencióra.

 

A ZTE KK prevenciós terve az alábbiakat jelentette az eddigiekben: az elmúlt szezonokban több akcióval éltünk a sportesemények zavartalan megrendezése érdekében. Minden mérkőzés esetén szpíkerünk a szurkolókat sportszerű buzdításra kéri, illetve fent említett rigmusok esetén is azonnal megismétli ezt – így történt ez minden büntetésre végződő mérkőzés esetében is. Csapatunk honlapján, szurkolói ankétokon és a helyi sajtóban is többször felszólítottuk, figyelmeztettük szurkolóinkat a sportszerű viselkedésre. Noha a Bizottság nem tért ki rá eddig írásos formában, ám teljességgel elítéljük a rasszista viselkedést, és a pár alkalommal szórványosan előforduló „huhogó” szurkolót (1 főt) beazonosítottuk, a csapat vezetése hosszas, személyes megbeszélés alkalmával azonnali szankciók bevetését ígérte, melyet a biztonsági szolgálattal egyeztetve az esetleges következő alkalommal azonnal realizálni fogunk. 2013. január 2-án honlapunkon cikket jelentettünk meg „Nem a rasszizmusra” címmel http://www.ztekosar.hu/hirek/nem-a-rasszizmusra, melyben a csapat összes dolgozója aláírta a petíciót és elítélte a kirekesztő magatartást. Csapatunk a közeljövőben más magyarországi kisebbség felé is gesztust kíván gyakorolni, társadalmi felelősségvállalás jegyében pedig eddig is számtalan karitatív akcióban vett részt, erősítve ezzel a toleráns és elfogadó társadalom képét. 

 

Segítségüket kérjük, hogy a határozatokban rendszeresen feltűnő passzusra, idézve: „a rendező klub a trágár szurkolásnak, az ellenfél, a játékvezetők becsmérlésének teret engedett, a mérkőzés rendjének megzavarása fegyelmi vétséget követte el” milyen operatív módszert javasolnak? És ismételjük: hogyan definiálják a „trágár” fogalmat illetve hol húzzák meg a határt a szurkolás (értsd tömeges jelenség), illetve egyéni véleménynyilvánítás mezsgyéjén? Milyen jogköre van a biztonsági szolgálatnak, milyen jogköre van a rendező egyesületnek és ami még fontosabb és célszerűbb: mit tehet a klub a megelőzés érdekében? Önök milyen tájékoztatást nyújtanak a szurkolók felé, illetve a klubnak milyen további tájékoztatást szükséges nyújtani közönsége felé?

 

Mérlegelik-e a játékvezetői jelentéssel párhuzamosan az esetlegesen hivatalosan elismert gyengébb játékvezetői teljesítménnyel szoros korrelációban jelentkező hevesebb szurkolói rigmusokat?

 

Kaposvári KK – ZTE KK mérkőzést követő az ellenőri jelentésben ez áll:

„A Kaposvári KK – ZTE KK mérkőzés negyedik negyedében egy zalaegerszegi szurkoló a mérkőzéslabdával mellbe dobta az alapvonalon helyezkedő Földházi Tamás játékvezetőt”

A mérkőzés videó felvételét megtekintve tapasztaltuk, hogy a szurkoló nem találta el dobásával a játékvezetőt, holott az ellenőri jelentés ezt tartalmazta. A dobást és a szándékot is elítéljük, az elkövető szurkolóval szemben eljárást is kezdeményezünk, ám újfent a Bizottsághoz fordulva kérdezzük: ítélet meghozatalakor Önök is megtekintik-e a mérkőzés felvételét? Megtekintik-e azt is, hogy további két alkalommal ment ki a vendégtáborba a labda (és az lassú sebességgel gurulva került vissza a játékvezetőkhöz), ám a helyi, kaposvári rendezők közül senki nem tartózkodott a környéken, nem kérte a játékszert, és így nem is akadályozhatta meg, hogy a szurkoló esetlegesen nem megfelelő magatartással éljen, esetleg a játékvezető felé dobja a labdát. Megítélésünk szerint ilyenkor a rendező klub felelősségének kérdése is felmerülhetne.

 

Nem akarunk harcot vívni sem a Szövetséggel, Bizottsággal és szerveivel, szeretnénk egy jól működő szervezet jól működő tagja lenni. És legkevésbé sem akarunk harcot vívni szurkolóinkkal, és leépíteni azt a bázist, aki kitart csapatunk mellett. Támogatni akarjuk és csarnokunkba várjuk a csendesen szurkoló szimpatizánst, és a hangerejével csapatunkat bíztató szurkolót is. Egyiküket sem akarjuk elveszíteni – mindannyiukért dolgozunk, hogy erős csapatot alkotva, jó szórakozást nyújthassunk mindenkinek. Rendet szeretnénk, sportszerű szurkolást, melyben mindenki számára világos, hogy mik a határok – mi az, ami az egészséges rivalizálás és véleménynyilvánítás kereteibe belefér, és mi az, ami tolerálhatatlan, szabálysértő magatartás és szankciókat von maga után. Ahol mindenki tudja, hogy mi a dolga, milyen szabályok vonatkoznak rá, a szabálykövető magatartás érdekében mit (nem) kell tennie, milyen megelőző akcióval élhet.

 

Ezekben a preventív akciókban ajánlás-szinten, illetve a Bizottság működésének bemutatásában kéri klubunk Dr. Nyilas elnök úr állásfoglalását.

 

Tiszteltettel és köszönettel,

a Zalakerámia ZTE KK vezetősége
Zalaegerszeg, 2013. november 12.

Megosztás