![]() Minden bizonnyal emlékezetes nap lesz 2010. június 15. Tóth Gergely számára. A körmendiek 20 éves centere és a ZTE közötti tárgyalások ténye ugyan már publikus volt korábban is, de az egyezség a tegnap esti órákban megszületett. Mint ahogyan tegnap jött egy másik hír is: Tóth Gergelyre számít a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Mészáros Lajos. Az érthetően boldog fiatal kosaras elsőként a ztekosar.hu-nak nyilatkozott. - Körmendi nevelés vagy, minden a vasi kisvároshoz köt. Miért és milyen emlékekkel hagytad ott nevelőegyesületedet? - Úgy alakul(t) a helyzet korábbi klubomnál, hogy nem látom biztosítottnak, hogy megfelelő mennyiségű időt tölthetnék a pályán. 4-es és 5-ös poszt mindegyikére idegenlégióst szeretnének, leigazolták Kaposvárról Dávid Gerit, valamint hosszabbított nevelőegyesületem a rutinos Boldizsár Ferenccel is. Ilyen körülmények között én csak a negyedik, vagy ötödik opció lettem volna a 2010/2011-es szezonban. Nehéz lesz elszakadni, a szívem szerint maradtam volna, az eszem szerint viszont el kellett jönnöm. Úgy érzem jól döntöttem. - Több csapat is hívott, miért éppen a ZTE-re esett a választásod? - Putesz gyerekkoromban is nevelőedzőm volt, amit ő mond, az úgy is van, bízom benne. Völgyi Peti pedig mindenkiből kihozza a maximumot, nekem elég volt csak a posztomon játszókat néznem: Trepák Zoltán élete formájában kosarazott, és a korosztályomból Tóth Ádám is óriásit fejlődött. Úgy gondolom, hogy a két edző egyéni képzésben is többet tud adni, mint amit Körmenden kaptam volna. Remélem, hogy a Körmend-ZTE csúcsrangadón mindkét tábor korrektül fogad majd, Vas megyében megbocsátanak, Zalában pedig elfogadnak majd. - Hosszabb időre írtál alá Zalaegerszegre, mit vetít elő ez? - Számítanak rám, s ez jól esik, maximumra kell törekednem, hogy megháláljam a bizalmat. 2+1 évben állapodtunk meg, melyet az első szezon után mindkét fél értékelni fog. ![]() - Mi lesz a feladatod az újjá alakuló ZTE-ben? - 4-es posztra külföldi játékos érkezik majd, illetve 5-ös poszton valószínűleg Tóth Ádám barátom kezd majd. Én lehetek az ő cseréjük, tehát a 3. számú center. - 4-es vagy az 5-ös poszt fekszik neked igazán, hol tudsz jobban teljesíteni? - Én igazából erőcsatár, azaz 4-es vagyok. Még anno Dragoljub Krivacsevics edző küldött be a palánk alá. Természetesen ott is képes vagyok helytállni, de a pozíciós játékban még rengeteget kell fejlődnöm. - Mi az, amit erősségednek vallasz? - A távoli dobásokat annak mondanám, a 206 centim ellenére jól dobok. Mivel az elmúlt időben erre kevesebb lehetőségem adódott, így azért ebben is fejlődnöm kell. - Öt éve minden szünidő alatt ott voltál valamelyik korosztályos válogatottban. Idén nyárra kiöregedtél az utánpótlásból, most végre a pihenésre is jut idő? - Nos, nem. Bár terveztem, hogy barátnőmmel elmegyünk egy hétre nyaralni, de épp ma (kedden) jött egy telefon, hogy a felnőtt válogatottban számítanak rám. Ez óriási megtiszteltetés, és természetesen örömmel veszek részt a programban. A nyaralást meg maximum lemondom. ![]() - Akkor a következő 2 hónap programja kicsit átíródott. Arról van-e információd, hogy mikor jössz Zalaegerszegre? - Ezek alapján majd csak a válogatott meccsek után érkezem, de erről majd még nyilván beszélünk. Azt már most tudom, hogy Zalaegerszegen fogok lakni, nem fogok ingázni a két város között. - Fiatal csapat lesz a ZTE, tehát a társak – gondolom – korántsem ismeretlenek. Mire lehet képes ez a társaság? - Talán egyedül Kámán Tamást nem ismerem még, de róla is rengeteg jót hallottam, csakúgy mint az egész csapatról. Egy igazi összetartó társaság, ahol remek az összhang. Igyekszem valahogy megtalálni a helyem. Nyilván ebben a korábbi ismerősök is segítenek, hogy csak pár nevet említsek: például Tóth Ádámot rengeteg válogatott edzőtáborból ismerem, az Egerszegen szintén újonc centertársammal, Kinter Györggyel pedig együtt kosaraztam Körmenden. Hogy mire lehet képes a jövő évi ZTE? Nyilván korai még erről beszélni, az már most látszik, hogy Körmenden, Szolnokon és az Albacompnál is több pénz lesz és talán a tavalyinál is jobb csapat, de én hiszem, és bízom benne, hogy a legjobb 4-be mi is odaérhetünk és sok kellemes meglepetést okozhatunk majd szurkolóinknak. Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám képek forrása: www.vasnepe.hu ![]() |
Zalakerámia-ZTE KK ©
A fent publikált cikk a ztekosar.hu tulajdona, bármilyen tartalmat, szöveget, képet reprodukálni csak a szerzők előzetes engedélyével lehetséges.Kérjük, keressen bennünket az alábbi emailcímen: ztekosar@gmail.com, vagy személyes elérhetőségeink egyikén.