Ćosić városában – sok tanulsággal

A jugoszláv/horvát kosárlabda egyik legnagyobb ikonjának - Krešimir Ćosićnak – tiszteletére 17. alkalommal rendeztek rangos nemzetközi utánpótlás tornát Zadarban.

A Kosárlabda Halhatatlanok Csarnokába az első európaiak között beválasztott, 46 éves korában elhunyt Ćosić kultuszáról egyébként már az első napon szembesülhetett a ZTE 27 fős küldöttsége: Zadar régi csarnokára (a Jazinere) a falról a horvát legenda mosolyog. Az új, 9 ezer fős, minden igényt kielégítő hiper-modern csarnok pedig az ő nevét viseli, emlékét egy életnagyságú szobor őrzi. Múlt és jövő – Zadarban mindkettőt láthatták a ZTE fiataljai és nagy élménnyel gazdagodhattak: a régi csarnokban (ahol U16-os csapatunk játszotta meccseit) igazi kelet-európai bevonulás és megnyitó fogadta extrém showműsorral a 16 csapatot, köztük szlovén, horvát, bosnyák együtteseket és az egyetlen ex-Jugoszlávián kívüli, zalaegerszegi küldöttséget. Az ódon csarnokban anno meccsről-meccsre ezresével préselődtek be a fanatikus Tornado szurkolócsoport tagjai és láthatták a ’70-es, ’80-as évek összes sztárcsapatát és sztárjátékosait.

 

Péntek este az NBA-felszereltségű új Ćosić-arénában pedig már a jövő integetett (és mutatott jókora fityiszt a mindenféle kondícióban fényévekre lévő magyar kosárlabdának), és a gyerekek megnézhették a KK Zadar-Cibona Zagreb rangadót (86-87). A horvát kosárlabda fénye és színvonala rengeteget kopott az elmúlt 5-10 évben, de még most is annyi tartalékot rejt, ami irigylésre méltó innen, pár száz kilométerre.

Ezt a tartalékot az utánpótlástornán – mindkét korosztályban – láthattuk, a 14 ill. 16 éven aluliak mezőnyében is a zadari csapat diadalmaskodott, meggyőző játékkal. Szégyenkezni persze egyik ZTE alakulatnak sem kellett.

Sőt: az Ambrus Péter vezette serdülők 1 vereséggel, 2 győzelemmel és egy bronzéremmel térhettek haza.
Bodrogi Csaba kadett csapata a félemetes fizikai adottságú srácokat felvonultató Zenica ellen kapitulált, majd a Maribor ellen győzött, végül a helyosztón a 6. pozícióban zárt.



A ZTE 16 éven aluliak csapatában pár edzés és meccs után hosszabb időre is bemutatkozhatott a Nagykanizsa 197 centi játékosa, Völgyi Marcell is, akit ugyan több patinás klub is invitált a környékből és azon túlról, ám ő végül ősztől a tanulmányait és a kosárlabdát Zalaegerszegen folytatja.



Eredmények:
U16

KENGUR Zenica – ZTE 59 : 39
MARIBOR – ZTE 38 : 56
KONJIC (Bosznia) – ZTE 56 : 36



Hátsó sor: Puschmann Bence, Schreiner Gábor, Lógár Bence, Völgyi Marcell, Molnár Erik, Oroszlán Máté.
Első sor: Bodrogi Csaba-edző, Kámán Bálint, Pepó Máté, Kovács Martin, Kerese Dániel, Köcse Áron, Kocsi Dávid, Nagy Botond.

U14
MARIBOR – ZTE 52 : 74
ABC ZADAR – ZTE 64 : 36
ZTE – MEĐIMURJE Csáktornya 49 : 47



Hátsó sor: Ambrus Péter-edző, Szabó Patrik, Horváth Máté, Lóránt Ákos, Horváth Gergő, Radics Bertalan.
Első sor: Polster Attila, Vass Dominik, Varga Soma, Weisz Martin, Gerencsér Krisztián.

De nem az eredmény a lényeges – egyik korosztályban sem. Sokkal inkább az, hogy a gyerekek betekintést nyerhettek abba a „jugó mentalitásba”, amely nagyon fegyelmezett és borzasztóan erőszakos, fizikális és küzdő kosárlabdára épít. Ha ebből bármit is sikerült megjegyezni, megtanulni és a pozitívumaiból építeni, akkor a 3 napos torna nem csak egy jó élmény volt, hanem kiváló és hasznosítható lecke is!


Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám



 

Megosztás