A jó védekezés lehet az egyik kulcsa az OSE elleni mérkőzésnek

Ma este az újonc OSE Lions csapatához látogatunk. 

A házigazda rácáfolt azokra a hangokra, hogy nehezen tudja majd felvenni az első osztály ritmusát. Az OSE ennek ellenére kiharcolta a Magyar Kupa döntőn való részvételt és a középmezőny erős tagjaként, bravúrokat bemutatva szerepel. 

Idegenbe utazunk, nem jó formában, edzőváltás közben. A héten Heinrich Róbert irányította a munkát és a fiúk felkészültek az irányítása alatt a mai találkozóra. Az összecsapásnak a védekezés lesz az egyik kulcsmomentuma. A Kaposvár ellen a végén nem koncentráltunk eléggé és ez vereséghez vezetett. Az OSE ellen szeretnénk jó védekezéssel, harcos kemény játékkal előrukkolni. A fiúk nem csak magukért, hanem a klubért is küzdenek. 

Az OSE elleni mérkőzést megelőzően Doktor Péterrel beszélgettünk a Kaposvár elleni fiaskóról, Bencze Tamás távozásáról, valamint arról, hogyan lehetünk sikeresek egykori csapatkapitányunk, Mohácsi Mátéék ellen.

 

A találkozó 18 órakor kezdődik. 

Fotó/videó: Bálizs Zsuzsa

2020. január 18. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás