A Kaposvár ellen nem hibázhatunk!

A 15. fordulóban, szombaton a Kaposvár együttesét fogadjuk. 

A címvédő Falco KC ellen nem igazán működött a csapatjáték és csak felvillanásaink voltak a mérkőzésen, a győzelemre pedig kevés esélyünk volt. Ennél sokkal több kell egyénileg és csapatban is a Kaposvár ellen. A somogyiak edzőváltáson estek át és ez már a Debrecen elleni találkozón is meglátszott a játékukon. Igaz szoros összecsapáson kikaptak, de biztosan motiváltan érkeznek Stojan Ivkovic tanítványai.

Csapatunknak nagyon fontos lenne győzni ezen a mérkőzésen, hiszen mögöttünk és előttünk is sűrű a tabella. Hazai sikerrel továbbra is esélyünk lehet nyolc közé kerülni, ellenkező esetben nehéz helyzetbe kerülhetünk. 

A mérkőzés felvezetésére fiatal játékosunkat, Simó Bencét hívtuk beszélgetésre. Bence az U20-as csapat meghatározó tagja, 21,85-ös átlaggal a bajnokság 2. legjobb pontdobója, a jövő egyik reménysége; aki Jászberényben már rövid időre megízlelhette a felnőtt bajnokság mérkőzéseinek hangulatát is, s bár csak egy percre jutott szóhoz, máris egy labdaszerzéssel mutatkozott be az NB 1-ben. 

 

A találkozó 18.00.-kor kezdődik, reméljük szurkolóink támogatásával, sikerrel vesszük ezt az akadályt!

Fotó/videó: Bálizs Zsuzsa

2020. január 10. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás