A második mérkőzés jön, Mitchell Smith nélkül

Az előny itt, de szombaton (18.00) a korábban vártnál is keményebb csata vár együttesünkre Körmenden, ahol a bajnokság harmadik helyéért zajló bronzcsata második találkozóját rendezik.

Szerdán, hazai pályán csapatunk, a Zalakerámia ZTE KK 91-78-ra nyert, érvényesítve ezzel a pályaelőnyt. Akkor is tudtuk, hogy a vasi riválissal kemény ütközetek várnak ránk, azonban azzal nem számolt senki, hogy egy újabb kulcsember eshet ki. Korábban csapatunk egyik motorja, Liam O’Reilly szenvedett bokasérülést, aki az elődöntő első találkozója után már nem játszhatott. Szerdán visszatért, azonban a találkozó hajrájában egy másik kulcsszereplő, Mitchell Smith bokája fordult alá. 

Az ő állapotával kapcsolatban vezetőedzőnk elmondta, a szombati találkozón nem számíthat rá, ugyanis jelenleg nincs olyan állapotban Smith bokája, hogy pályára tudjon lépni. Ennek fényében még keményebb csata vár együttesünkre, de mint Sebastjan Krasovec is említette, a kieső játékos hiányát csapatjátékkal kell majd kompenzálni. Fontosnak tartotta megemlíteni azt is: sokat számít majd, hogy a játékvezetők mennyire tudják kontroll alatt tartani a mérkőzést. 

Szurkolóink támogatására újból számíthatunk, hiszen a vendégszektor belépői mind elfogytak. Kemény mérkőzés vár ránk egy sikerre éhes Körmend ellen, amely szeretné a hazai pálya minden előnyét kihasználni annak érdekében, hogy egyenlítsen. 

Sportszerű buzdítás mellett, „Hajrá ZTE!”.

2023. május 19. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás