A Nyíregyháza ellen is maximális figyelem kell!

Két idegenbeli találkozó után újabb hazai mérkőzés vár csapatunkra, ugyanis szombaton 18 órától a Nyíregyháza gárdája lesz a vendég a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban. 

A két, legutóbb idegenben megvívott mérkőzésünk mérlege ötvenszázalékos, hiszen Kaposváron kikapott csapatunk, egy hete Sopronban viszont győzelemmel hagytuk el a játékteret. Az újabb siker nagyon kellett, hiszen ezzel tovább erősítettük pozíciónkat a tabella harmadik helyén. Jelenleg két győzelemmel előzzük meg az utánunk következő három csapatot (Alba Fehérvár, Kecskemét, Paks), valamint hárommal a Sopront és a Körmendet. 

Szombaton olyan ellenfél érkezik, amely papíron a legkönnyebb ellenfélnek ígérkezik, hiszen a sereghajtó Nyíregyháza lesz a vendég. Viszont vezetőedzőnk, Sebastjan Krasovec is óva int mindenkit, hogy lebecsülje az ellenfelet.  

- Újabb fontos mérkőzés vár ránk és a találkozó szempontjából a leglényegesebb, hogy senki ne becsülje le ellenfelünket - vélekedett az összecsapás előtt vezetőedzőnk. - A Nyíregyházában játszik a liga legjobb pontszerzője, keretükben jó légiósok és néhány fiatal, tehetséges hazai játékos is megtalálható. Az első körben lejátszott egymás elleni találkozónk óta edzőt és két külföld játékost is cseréltek. Most agresszívebben játszanak, sokat változtatva a védekezésen. A bajnokságban nincsenek könnyű meccsek, ezért száz százalékban készen kell állnunk egy kemény mérkőzésre és csapatként kell játszanunk negyven percen keresztül. 

Valóban, a nyíregyházi Darius Perry jelenleg a legeredményesebb kosaras a bajnokságban (21,68 pont), aki más mutatókban is a legjobbak között van. A korábbi vezetőedzőt, Pethő Ákost Darko Radulovic váltotta a kispadon, valamint Rytas Pipiras ill. Erik Copes érkeztek szezon közben. Az első körben csapatunk idegenben 87-74-re nyert Nyíregyházán és hazai pályán is a győzelem lehet az elfogadható eredmény a mieinktől.

Szurkolóinkat továbbra is arra kérjük: lehetőség szerint elővételben (online) vásárolják meg belépőiket, hiszen így a csarnokba történő bejutás is gyorsabbá válik. 

S ahogy egy hete Sopronban igaz volt, most sincs ez másként: együtt, szurkolóink segítségével könnyebben érhetjük el a sikert. 

Hajrá Zete!   

2023. február 10. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás