A Szolnoki Olajbányászt fogadjuk

Az idei utolsó hazai bajnoki mérkőzését játssza csapatunk szombaton 18 órától. ellenfelünk az előző kiírás döntőse a Szolnoki Olajbányász együttese lesz. A két csapat mutatója éppen az ellentéte egymásnak, hiszen a vendégek 9/2-vel állnak a tabella második helyén, míg mi 2/9-el sajnos az utolsó helyen. 

Nem számítunk könnyű mérkőzésre, ahogy ebben a szezonban egyik összecsapás sem könnyű. De mindent meg kell próbálnunk és tennünk, hogy győzelemmel búcsúztassuk a hazai pályát. Vezetőedzőnk, Emir Mutapcic bizakodóan nyilatkozott a találkozó előtt: 

"Egy küzdelmes, de hullámzó mérkőzést játszottunk az Alba otthonában. Nagyon jól kezdtünk, ám ezt követően visszaesett a csapat játéka. Nem tudtunk mit kezdeni az Alba kemény védekezésével. 14 eladott labdánk volt, az Alba pedig túl jó csapat ahhoz, hogy ezt ne használja ki. Először ezeket a problémákat kell megoldanunk, mert a Szolnok elleni mérkőzés sem lesz könnyebb. Sokat dolgoztunk ezen a héten, bízom benne, hogy minél több dolgot tud majd megvalósítani a csapat a holnapi mérkőzésen. Az első perctől magas energiával kell játszanunk, hogy legyen esélyünk a győzelemre. Teljes kerettel tudunk majd kiállni, ami ha jól tudom, akkor hosszú időn keresztül nem volt így. Derrick Wilson is játékra kész, Jonathan Holton pedig bemutatkozhat hazai közönség előtt is. Bízom benne, hogy velük a támadójátékunk is javulni fog az előző találkozóhoz képest."

Fehérváron három triplával kezdett Polster Attila, reméljük hasonló jó teljesítményt nyújt majd szombaton is:

 


A mérkőzésre 16:30-tól kezdjük a beengedést. Aki teheti éljen az online jegyvásárlás lehetőségével, hogy a csarnokba való bejutás könnyebb legyen. 

Felhívjuk szurkolóink figyelmét arra, hogy a sportcsarnok és a Pláza parkolóban már kipakoltak a fenyőfa árusok, így nehezebb lesz parkolóhelyet találni a később érkezőknek. 

Kérjük buzdításukkal segítség csapatunkat az idei év utolsó hazai bajnokiján!

Hajrá ZTE!

2021. december 17. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás