A szombati cél: sorozatban hatodszor is nyerni!

Lendületben lévő csapatunk újabb hazai mérkőzésre készül, ugyanis szombaton 18 órától a Budapesti Honvéd SE lesz az ellenfél a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban. Együttesünk öt sikeresen megvívott találkozó után újabb győzelemre készül. 

A múlt szombati, Fehérváron aratott idegenbeli bravúrral vezetőedzőnk, Sebastjan Krasovec fiai megerősítették a pozíciójukat a tabella negyedik helyén, amit jó leírni, hiszen ez is mutatja: csapatunk lendületben van, öt mérkőzés óta veretlen. 

Hazai pályán fogadjuk szombaton az újonc Budapesti Honvédot, melyet idegenben egyszer már legyőztünk (83-76) ebben a szezonban. Azóta a fővárosiak erősödtek, hiszen leigazolták az amerikai Taz Shermant. Soraikban vele győzték le a Paksot, legutóbb viszont hiányzott az amerikai, mégis sikerrel vették az Oroszlány elleni akadályt is a Honvéd, azaz két, győztesen megvívott csatával a háta mögött érkezik szombaton a piros-fehér alakulat. 

Csapatunk idehaza játszik, jó formában van és minden bizonnyal sok néző előtt rendezik majd a találkozót, így a hangulatra biztosan nem lehet majd panasz. Már csak azért sem, hiszen Keller Ivánék jó formában vannak, élvezik a szurkolók támogatását, amit ők is meg akarnak hálálni. Elbízni nem szabad magunkat, noha a mi oldalunkon áll a győzelemre a nagyobb esély. Sajnos Németh Ákos továbbra sem áll a csapat rendelkezésére a bokája még nincs olyan állapotban, hogy bevethető legyen. Szakvezetőnk  nehéz, de mindenképpen győztes meccsre számít. 

- A héten vírusos megbetegedések miatt akadtak gondok, ezért néhány játékos kihagyott pár edzést, de úgy számolunk, hogy a szombati mérkőzésre már készen fognak állni. A Budapesti Honvéd keményen játszik, nem enged könnyű pontokat az ellenfélnek és soha nem adja fel. Minden bizonnyal kellő önbizalommal érkeznek majd hozzánk a fővárosiak, hiszen a legutóbbi két mérkőzésüket megnyerték. Nagyon kemény meccsre számítok, meg kell akadályoznunk a gyors indításaikat és nagyon kell figyelni a győzelem érdekében. Fontos lesz, hogy újabb sikert arassunk, ráadásul itthon játszunk és közönségünk is ezt várja el tőlünk - nyilatkozta vezetőedzőnk, Sebastjan Krasovec a találkozóval kapcsolatban.

A Budapesti Honvéd elleni összecsapás előtt Liam O'Reilly-t kérdeztük:

 

2023. január 20. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás