Augusztus közepétől készülhet a csapattal Simon Kristóf

Simon Kristóf rehabilitációja jól halad, ezt a játékos árulta el honlapunknak a hétfői edzésen. 

- Egyre jobban érzem magam. A műtét óta eltelt kettő hónap, az orvosok szerint a teljes rehabilitáció három hónapig tart. Még vár rám egy injekciós kezelés és persze a gyógytorna, ami a megfelelő ütemben halad. Hamarosan a futást is elkezdhetem és remélem, ezután majd felgyorsulnak a folyamatok és minél előbb edzésbe állhatok, és együtt készülhetek a csapattal. 

Bencze Tamás és Simon Kristóf korábban már együtt dolgozott Szombathelyen, így jól ismerik egymást. A klub sokadik megkeresésére, ezúttal igent mondott:

-Ez már a negyedik megkeresés volt a Tamástól és most úgy éreztem, hogy el kell fogadjam a hívást és a klub ajánlatát, ami jó döntésnek tűnik. Remélem, hogy ugyanolyan gyümölcsöző lesz a kapcsolatunk, mint Szombathelyen volt, ahol az első pillanattól kezdve élveztem a bizalmát. Remélem, hogy egy sikeres kapcsolat kezdete lesz Zalaegerszegen, ami mindkét fél számára eredményes lesz. 

Kristóf elmondta, hogy három hónapos rehabilitációt írtak elő számára, ami annyit jelent, hogy augusztus közepén kezdheti el a közös munkát a csapattal. Addig a gyógytorna és az egyéb rehabilitáló foglalkozások teszik ki a mindennapjait. A munkába állása előtt egy tüzetes orvosi vizsgálat még vár a játékosra, MR vizsgálattal, ami után életbe léphet a szerződése klubunkkal. 

2019. július 16. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás