Az országos döntő kapujában az U16-os csapatunk

U16/A

A középszakasz lezárása után U16-os csapatunk a keresztjátékban, az országos döntőért az Atomerőmű SE/A csapata ellen kezdte meg a szereplését. A mérkőzések oda-visszavágós, kuparendszerben kerültek megrendezésre. Bödör Ferenc beszámolója: 

Az első találkozón, Pakson, egy számunkra eddig ismeretlen ellenféllel találkoztunk, az előzetes felmérések alapján igyekeztünk felkészülni a mérkőzésre. 

Atomerőmű SE/A - Zalakerámia ZTE KK/A    94 – 81(24-17, 18-20, 34-20, 18-24)

Zalakerámia ZTE KK/A: Szalay D. 35, Gerencsér B. 8, Tóth B. -, Garai D. 3, Horváth M. 14. Horváth B. -, Böcskei B.-, Gyimes Áron 4, Takács L. 17. edző: Bödör Ferenc

Nagy sebességgel kezdett az Atomerőmű, jó pár percnek kellett eltelnie, mire a mi csapatunk is megérkezett a pályára. Az első negyed utolsó harmadában már sikerült egy kicsit közelebb lopózni, de védekezésünk és a támadásunk is hagyott kívánni valót maga után. A második negyedben már több jó dolgot is csináltunk, azonban a hibák nagy százaléka megmaradt, így 5 pontos mínuszban kezdtük a második félidőt. A nagyszünet után sikerült kiegyenlítenünk, majd minimálisan vezetni is sikerült, de ekkor érthetetlen hibákat csináltunk, ellenfelünk pedig ezeket könyörtelenül kihasználta és a játék ezen szakaszában pazar százalékban dobott a Paks. Közel 20 pontos paksi vezetésről indult az utolsó negyed, szerencsére sikerült úgy felrázni a fiúkat, hogy csökkenteni tudtuk a különbséget a végére, bár a -13 pont eléggé határesetnek tűnt a visszavágóra.

Bödör Ferenc:- Vegyes érzéseim vannak, nem kezdtünk jól, de sikerült visszajönnünk, majd onnan egy nagyot zuhanni. Rendet kellett rakni a fejekben az utolsó negyedre, mert túl nagy volt a különbség. Lehet, hogy sok ez a 13 pont, de ha az egyéni teljesítmények feljavulnak a visszavágón, akkor behozható, maradt tartalék bennünk, ki kell hozni. 

Három nappal később, az Ostoros csarnokban nem maradt más lehetőség, csak valahogy eltűntessük a 13 pontos különbséget. Átbeszéltük a teendőket és ennek szellemében léptünk a pályára. 

Zalakerámia ZTE KK/A – Atomerőmű SE/A    91 – 73  hu.(32-24, 10-16, 16-12, 20-13, 13-8)

Zalakerámia ZTE KK/A: Szalay D. 21/6, Gerencsér B. 14, Tóth B. 14, Garai D.7/3, Horváth M. 3., Gyimes Á. 18/3,  Komády M. – Takács L. 14/3. edző: Bödör Ferenc

Más felfogásban kezdtük a játékot, mint Pakson és a kezdeti kosárváltások után szép lassan elkezdtünk munkálkodni a hátrány csökkentésén. Az ellenfél egyik legjobbját sikerült többször megakadályozni, hogy helyzetbe kerüljön, a támadójátékunk is javult a csütörtökihez képest. A nagy tét miatt azonban nem volt egyenletes a teljesítményünk, ezért a Paks a félidőre minimálisra tudta az előnyünket csökkenteni. A második félidőre sem nagyon változott a játék képe, amikor el tudtunk lépni, ezután egy jó tolnai periódus jött és újra megvolt az összesítésben a 7-8 pontos hátrány. A csapat nagyon akart és ez reményt adott a hajrára. Az utolsó másfél percre 6 pontos vezetéssel fordultunk rá és innen sikerült egy fantasztikus 7-0-t produkálnunk, amely hosszabbítást ért.

A ráadásban az elején még felváltva estek a kosarak, a paksiak egyéni betörésekből voltak eredményesek, a mi csapatunk játéka egy kicsit többszínű volt. Az utolsó paksi támadásoknál mélységben jól védekeztünk a támadásaink pedig sikeresek voltak így hatalmas munkával a magunk javára tudtuk billenteni a különbséget és így sikerült túljutnunk a nagyot küzdő Atomerőmű SE-n.

Bödör Ferenc: -Bíztam benne, hogy több van bennünk a paksi mérkőzéshez képest. Az ott keveset nyújtó játékosaink felnőttek a feladathoz, kihúzták magukat a gödörből és csatlakoztak a többiekhez. Együtt érték el ezt a sikert, ami azért fontos, mert ilyen jellegű mérkőzést még sosem játszottak. A játékosok jól reagálták le a változtatásokat, végig koncentráltak a feladatra és akkor sem adták fel, amikor nem nekünk állt a zászló. Van még egy párharc a döntőért, igyekszünk arra is felkészülni.

U 16-os csapatunk a Kaposvárral mérkőzhet meg a döntőbe kerülésért.

2021. május 1. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás