Bencze Tamás sok pozitív dolgot látott az első edzőmeccsünkön

Csapatunk a Sopron ellen indította az edzőmérkőzések sorát, s kiegyenlített első félidő után magabiztosan győzelemmel örvendeztette meg a kilátogató szép számú nézőközönséget. Az alábbiakban a két vezetőedző értékelését ismerhetik meg. 

Sabáli Balázs: -Rövidebb a rotációnk még, mint a ZTE-é, hiszen bár Damier Pitts csütörtök este megérkezett, s magunkkal is hoztuk, de értelemszerűen még csak ismerkedik a fiúkkal. Így csupán 3 légiósunk lépett pályára ezen a találkozón, akik közül Melvin Johnson kedden éjjel érkezett meg, így még csak két közös edzésen lépett pályára. Kicsit túlvállalta magát most, ami azért volt, mert nem ismerte a többieket, hiszen keveset tudtunk együtt dolgozni. Annak ellenére, hogy a 23. percig egál volt a mérkőzés, az első időszakban sem lehettünk nnyira elégedettek . Igaz terhelésből jöttünk, csütörtökön látszott is a mentális fáradtság a csapaton, ami ezen a meccsen látszott is, hiszen a végére szétestünk, de ez még csak a kezdet, van hova fejlődni. Pitts irányító-képességeit ismerve viszont nem aggódom, fog ő fazont szabni ennek a csapatnak. Molnár Marci igyekezett ma irányítani, de azért ez más szint lesz Damierrel. A Göcsej Kupán már látszani fog, hol tartunk vele, akkor újra játszik majd a két csapat. Azért egy jót futottunk ezen az estén, kellemesen elfáradtunk, mindenkinek lehetőséget tudtam adni. Előszezonban ez a lényeg, s hogy egy másik csapat ellen tudjunk gyakorolni, mind védekezésben, mind pedig támadásban és ne csak edzésen legyen erre lehetőségünk 5-5 ellen. Jól láttuk a hibáinkat, tudunk építkezni belőle. 

Várjuk a négyes posztra az emberünket, mert így nem tudjuk, mire lehetünk majd képesek a bajnokságban. Pozitív képem van Carterről és Riversről is, bár ma mindketten elizgulták a bemutatkozást, de sokkal több van bennük. Idő  kell, hogy beépítsük a játékosokat, ezért is várjuk az erőcsatárt már nagyon.  

Bencze Tamás:  -A második félidőben sok olyan dolgot láttam, ami tetszett, az elsőben viszont elég sok olyat, ami nem. A labdás védekezésünk például ezek közé tartozott, sok gondunk akadt vele. Sokat cseréltünk, ami a nagyobb rotánciónknak is volt köszönhető, hisz a Sopron még foghíjasan érkezett, csak 3 légióssal, így a 30 pontos különbség - bár hízelgő, - nem lényeges ez esetben. Aminek örülök, hogy amikor ritmust tudtunk fogni, mind védekezésben, mind pedig támadásban mutattunk szép dolgokat, különösen a 2. félidőben. Hasznos volt a felkészülés ezen szakaszában ez a mérkőzés, hisz mi még keressük azt a rotációt, amivel bajnoki meccseken is jó ritmust tudunk produkálni. Hat edzőmeccsünk van erre, ami elég lesz. Örömmel tölt el, hogy mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni, s valamennyi játékos hozzá tudott tenni a győzelemhez. 

Többen is jól játszottak, örülök, hogy Dirk Williams tranzíciós játéka a jó védekezés után máris látható volt, persze tud ő majd kiosztás-dobásokat is értékesíteni, csak ma ezek még nem mentek be. Tíz nap még nem sok idő, amióta a légiósokkal készülünk, ma az első félidőben a spacingek nem voltak jók és a külső dobások gyatrán mentek. Van hova javulnunk, védekezésben különösen, viszont az már most látszik, hogy ez egy kollektívebb csapat lesz majd a tavalyinál. Nem véletlenül válaszottuk úgy a légiósokat, hogy ilyenek legyenek, de egyúttal legyenek egyéni megoldásaik is, ha arra van szükség. Edzésen is megköveteljük a sokpasszos játékot, ha van jobb lehetőségben csapattárs, akkor ő kapja a játékszert. Persze ez egy építési folyamat, tudnia kell annak is, aki adja a labdát, hogy ugyanazon támadás során lehet, hogy vissza fogja azt kapni. Djuric például nagyon önzetlen játékos, jók a belépései, hasznos játékosunk lesz, edzéseken is jól látszik. Ubillának még szoknia kell a centereinket, hosszabb folyamat lesz, amíg kismeri, ki hova lép a set-ekben, ebből most még voltak problémák, de sok edzéssel ez rendben lesz. Johnson nem játszott extrém látványosan, de voltak jó periódusai, és tranzícióban nehezen megállítható. Voltak gólpasszai is, de ő is lesz még jobb. Fiataljaink hasonló korosztály ellen bizonyítottak, jól mozogtak, motiváltak voltak - a közönség legnagyobb örömére.  Nem lesz fix kezdőnk idén, részben a magyar-játékos szabály miatt, másrészt mert szerencsére vagyunk most annyian, hogy tudunk majd variálni. Ellenfélfüggő lesz majd, mikor kik futnak ki kezdőként.     

Nagyon örülök annak, hogy ennyien voltak kíváncsian ránk, jó volt a hangulat is. Hallottam, hogy várják már az első edzőmeccset, de ilyen magas látogatottságra nem is számítottam. Azon leszünk, hogy a nézőszám még több legyen a szezon során, a fiúk is ki vannak éhezve a hangulatos meccsekre! 

Edzői értékelések és fotó: Bálizs Zsuzsa

2019. augusztus 31. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás