Betegségek tizedelik csapatunkat az Alba elleni mérkőzés előtt

Újabb nehéz feladat vár csapatunkra, hiszen a Tippmix férfi kosárlabda NB I. második helyezettjének, az Arconic Alba Fehérvár vendége lesz Lubomir Ruzicka együttese. 

A találkozót szombaton 17 órától rendezik Székesfehérváron, ahol kemény találkozó vár fiainkra. Új játékosunk, a hét közben érkezett Jeremiah Paige mint az várható volt, ezen a találkozón még nem állhat vezetőedzőnk rendelkezésére, ugyanis az átigazolásához szükséges papírok nem érkeztek meg kellő időben. Paige így várhatóan majd a jövő pénteki, Bp. Honvéd elleni hazai találkozónkon mutatkozhat be csapatunkban. 

Kemény mérkőzésre számíthatunk szombaton, ráadásul a keretet betegségek tizedelték a heti munkában. Pénteken újabb játékosok dőltek ki a sorból, így Lubomir Ruzicka számára majd a meccs napján dől el, hogy végül kikre számíthat. A héten nem volt olyan edzés, amin öt-öt elleni játékot vezényelhetett volna a szakvezetés. Mindez nem könnyíti meg a helyzetünket, sőt, az is elképzelhető, hogy egy nagyon fiatal átlagéletkorú csapatot tudunk pályára küldeni. Vezetőedzőnk nagyon fizikális mérkőzésre számít, hiszen atletikus csapat az Alba, amely ellen meg kell becsülni a labdákat.

Az Alba Fehérvár jelenleg a második helyen áll, de a legutóbbi fordulóban például – hosszabbítás után - kikapott a DEAC csapatától. A szombati házigazda hazai pályán még veretlen ebben a bajnokságban.

Együttesünk ebben a helyzetben mindent el szeretne követni azért, hogy helytálljon, de a nehézségek (betegségek) alapvetően meghatározzák lehetőségeinket és biztos, hogy lesznek hiányzóink. Ezzel együtt csapatunk harcolni fog, és semmit sem ad fel. 

A találkozó előtt Keller Ivánnal beszélgettünk:

2023. december 15. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás