Bonifert Bendegúznak jól halad a rehabilitációja

Január elején szenvedett keresztszalag szakadást Bonifert Bendegúz, aki azóta már túl van a műtéten és türelmesen végzi a rehabilitációt. 

-A felépülésem és a rehabilitációm elég jól halad, a műtét után igazából nem tudtam semmilyen gyakorlatot csinálni, csak pl. ülve lábemeléseketés és hasonló gyakorlatokat. Most már eltelt annyi idő, hogy a javulás sokkal inkább észrevehető, ahogyan anno az orvosom és a gyógytornászom szerint is várható volt. Rengeteg guggolást, kitörést csinálhatok különféle eszközökkel és súlyokkal. Érzem, hogy napról napra javulok ill. a gyógytornászom szerint is kezdem vissza erősíteni a combomat - mondta érdeklődésünkre Bendi. 

-Budapesten magán gyógytornász segítségével végzem a rehabilitációt, aki anno együtt dolgozott Dr. Tállay Andrással, aki a műtétet végezte. Az elején az orvos is 6-9 hónapot jósolt a várható felépülési időre. Mindketten azt mondták, hogy az első 4 hónapban kell óvatosnak lennem, mert a szalag, amit beépítettek, az ebben az időszakban még gyenge lesz és 4 hónap után kezd el majd erősödni, ezért nem szabad semmit sem elkapkodni. Szerencsére nagyon jól halad minden és a gyógytornászom is azt mondta, hogy látszik, hogy jól csinálom a gyakorlatokat. Egyre több gyakorlatot tudok csinálni, úgyhogy 6 hónapnál kezdhetek el kontakt nélkül mozogni, majd a 9. hónapot követően végezhetek 100%-os edzésmunkát. Augusztus elejére készen tudok állni, amennyiben továbbra is minden jól fog haladni, jelenleg is teljes erőbedobással ezért dolgozom. A gyógytorna mellett folyamatosan, heti 3-4 alkalommal járok kondizni is, hogy fizikailag is tartsam magamat és most már az orvosom engedélyével próbálok egyszerűbb kosaras gyakorlatokat, helyből dobásokat végezni és a labdás gyakorlatokat is próbálom az idő előrehaladtával beépíteni a programomba - tette hozzá a játékos. 

Egy komoly sérülés után nem könnyű sem a testi sem a lelkifelépülés. 

-Nem éltem és élem meg könnyen ezt az időszakot, mert eddig nem kellett ennyi időt kosárlabda nélkül töltenem. Nagyon hiányzik az egész légkör, vágyom vissza a pályára, de tudom, hogy türelmesnek kell lennem és semmit nem szabad elkapkodni. A legfontosabb, hogy jövőre és a hátralevő karrieremben ez már ne jelentsen problémát.

Mielőbbi felépülést kívánunk Bonifert Bendegúznak és várjuk vissza a pályára! 

2022. április 16. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás