Csapatunk elkezdte a felkészülést

Ahogy eredetileg terveztük, hétfőn elkezdte csapatunk a felkészülést a következő bajnoki szezonra. Az első tréninget az Ostoros Károly Csarnokban vezényelte le a szakmai stáb a megjelent játékosoknak.  

Egyelőre még nem lehetett teljes a keret. Vezetőedzőnk, Sebastjan Krasovec hétfőn a légiósok közül még csak a szerb Danilo Ostojic-ot, a fiatalokat, illetve a nyáron igazolt Keller Ivánt, Zsíros Pétert és együttesünk tavalyi tagját, Németh Ákost köszönthette. Fiatal játékosaink közül Csuti Kornél sem volt jelen az első edzésen, hiszen ő ezekben a napokban is az U18-as magyar válogatottal a B-divízió romániai Európa-bajnokságon szerepel. Ugyancsak hiányzott Simó Bence és Makkos Dávid betegség miatt. 

A hétfői első edzés előtt Bencze Tamás szakmai igazgató egy rövid megbeszélést tartott a csapat és a szakmai stáb tagjaival. 

- Hosszú volt a szünet, így izgatottam vártam már, hogy elkezdjük a munkát. Most még felmérések várnak a játékosokra, előkészülve a későbbi kemény munkára, hiszen az alapozás fontos időszak a bajnokságra való felkészülésre.  Remélem, sikeres szezonunk lesz! - mondta Sebastjan Krasovec vezetőedző.  

Ezt követte az első tréning, ami főleg fizikai felmérésből állt és a héten is ez lesz a jellemző, illetve orvosi vizsgálatok következnek. Azonban a labda is előkerül, hiszen már taktikai és technikai munka is zajlik majd. 

A tervek szerint a többi külföldi kosarasnak, azaz az amerikai Liam O'Reilly-nek, Mitchell Smith-nek, D'Mitrik Trice-nak, valamint a szerb Petar Rakicevic-nek augusztus 15-én kell csatlakoznia a kerethez.

2022. augusztus 1. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás