Csapatunk megkezdte a felkészülését az új szezonra

Csapatunk  hivatalosan  most kezdte meg felkészülését a következő szezonra, azonban  új vezetőedzőnk a cseh Lubomir Ruzicka már a múlt héten  is tartott  foglalkozásokat  utánpótláskorú  játékosainknak.  
Mostantól viszont már az első keret tagjai is bekapcsolódtak a munkába, igaz, egyelőre nem teljes létszámban. A keret magyar magja munkába állt, kivéve a két fiatalt, Csátaljay Pétert és Csuti Kornélt, akik abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy a felnőtt A-kerettel készülhetnek ezen a héten is. Külföldi játékosaink közül eddig csak az amerikai Delano Spencer érkezett meg, ő már bekapcsolódott a munkába és ismerkedik a Zalakerámia ZTE KK családjával, míg Danilo Ostiojic szerdán érkezik, a többiek pedig augusztus 15-ig kell, hogy megérkezzenek. 

A Ljubomir Ruzicka vezetőedző vezette szakmai stáb ezekben a napokban érthető módon még a fizikai felkészítésre helyezi a hangsúlyt, de természetesen már labdás edzésekkel kiegészítve ezt az időszakot is. 

A csapat felkészülési programja kialakult. Lesz ebben külföldi és hazai felkészülési torna, illetve edzőmérkőzések is. 

A tervezett program. 
Augusztus 25-26.: Nemzetközi torna, Brno. Résztvevő csapatok: Gliwice (lengyel), Levice (szlovák), ZTE KK, Brno (cseh) 
Szeptember 2.: Zalakerámia ZTE KK - Egis Körmend.
Szeptember 6.: Egis Körmend-Zalakerámia ZTE KK. 
Szeptember 15-16.: Nemzetközi Kosárlabda Göcsej Kupa, Zalaegerszeg. Résztvevő csapatok: Basket Brno, Egis Körmend, Sopron KC, Zalakerámia ZTE KK. 
Szeptember 22.: Sopron KC-Zalakerámia ZTE KK.   

2023. augusztus 1. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás