Csapatunk nyerte a veretlenek csatáját

Az NB I/B Piros csoportjának negyedik fordulójában a két veretlen csapat találkozott Salgótarjánban. Együttesünk végig vezetve nyert, így négy mérkőzés után is őrzi veretlenségét.

Salgótarjáni KSE–ZTE KK 77–86 (6–23, 25–27, 19–23, 27–13)
Salgótarján. Jv.: Lengyel, Sörlei, Domán.

Salgótarjáni KSE: Takács D. 3, Mucza 11/3, Cserényi 2, Fekete 15/9, Williams 20/9. Csere: Németh 5/3, Osztoics, Kámán 11, Boka-Magó 6/6, Hargitai 4, Balázs M. Vezetőedző: Kovács Dénes.

ZTE KK: Pongó M. 20/12, Gerencsér 10, Cardet 15, Kis R. 2, Tóth Á. 10. Csere: Glatz 5/3, Mokánszki 12, Török-Papp, Kucsora 5/3, Szalay 7/3. Vezetőedző: Nikola Lazics.

Kipontozódott: Cserényi, illetve Glatz.

Remek ritmusban kezdtük a mérkőzést: a 3. percben Tóth Ádám közelijével már 10–1-re vezettünk. A hazaiak nehezen találták a dobóformájukat, a 8. percben pedig Cardet és Glatz kosaraival 19–3-ra növeltük az előnyünket. A negyed hajrájában Kucsora és Pongó is betalált, így magabiztos vezetéssel várhattuk a folytatást (6–23). A második negyed kiegyenlített játékot hozott. Kucsora triplájával már húsz ponttal vezettünk (6–26), ám ezt követően kissé könnyelművé váltunk, és pontatlanabbul játszottunk. A Salgótarján elkapta a fonalat, Fekete és Mucza pontjaival pedig zárkózni kezdett, de tíz ponton belülre nem tudott kerülni (26–38). Pongó egymás után két triplát is elsüllyesztett, majd Cardet is szerzett egy duplát, így ismét húsz pontra nőtt a különbség. A félidő hajrájában Williams távoli dobása állította be a félidei eredményt (31–50).

A nagyszünet után sorra estek a hárompontosok, de a különbséget húsz pont körül tartottuk. Kézben tartottuk a mérkőzést, és esélyeshez méltóan játszottunk. Gerencsér és Pongó is remekelt, utóbbi kosarainak köszönhetően a negyed végén már 23 ponttal vezettünk (50–73). A záró negyed eleje vontatottan alakult: egyik csapat sem talált könnyen a gyűrűbe. Közel öt perc telt el, mire Mokánszki megszerezte az első kosarunkat (53–75). A hazaiak pontosabban játszottak, és elkezdték csökkenteni a hátrányukat. Az utolsó percben Williams triplájával tíz ponton belülre zárkóztak (74–83), ám Mokánszki büntetői biztosították a győzelmünket. Együttesünk végig vezetve, 86–77-re nyerte meg a mérkőzést.

Nikola Lazics: - Gratulálok a fiúknak! Három negyeden keresztül nagyon szépen kontrolláltuk a mérkőzést, ezzel az időszakkal maximálisan elégedett vagyok. Az utolsó tíz percben látottakkal már kevésbé, ekkor ugyanis meglehetősen dekoncentráltan kosárlabdáztunk. Összességében fontos győzelmet arattunk egy jól játszó ellenféllel szemben, amely rendre kihasználta a kihagyásainkat. A salgótarjániak az előző két találkozójukhoz hasonlóan ezúttal is bizonyították, hogy erős csapatot alkotnak, és biztos vagyok benne, hogy ebben a csarnokban senkinek sem lesz könnyű dolga!.

Fotó: Hunbasket

2026. október 17. ZTE KK 

Megosztás