Csuti Kornél kapta az idei Szidónia díjat

Kedden a bronzpárharc harmadik összecsapásának elején egy ünnepélyes és immár hagyományos díjátadóra került sor. A bemutatást követően adták át az idei Szidónia-díjat, amit a ZTE KK néhai törzsszurkolójának, a 2016-ban elhunyt Szalai Szidónia emlékére alapítottak. A díjat az a fiatal magyar játékos kaphatja, aki az adott bajnoki évben, játékával, szorgalmával, igyekezetével hozzájárult a Zalakerámia ZTE KK csapatának sikereihez. 

Idén ezt a díjat a szakmai bizottság döntése alapján Csuti Kornél érdemelte ki. A díjat az alapítvány két tagja dr. Szittyai Borbála és dr. Bárdos László adták át Csuti Kornélnak.

2023. május 25. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás