Egy kemény, fizikális meccsre számítunk a Szolnok otthonában

Nincs megállás, csapatunk újabb mérkőzés előtt áll, méghozzá egy idegenbeli találkozó következik szombaton (18:00), a Szolnoki Olajbányász otthonában. Ezzel a találkozóval pedig egy kemény idegenbeli sorozatot kezdünk el, ugyanis jövő szombaton a Falco KC vendégei leszünk, rá egy hétre pedig Paksra utazunk. 

Ahhoz a Szolnokhoz utazunk, amely szerdán 86-84-es vereséget szenvedett az Oroszlány otthonában, így együttesünk a győzelmek számában beérte a Tisza-partiakat. Vagyis, 6-2-es mutatóval áll mindkét szombati mérkőző fél, de mindenki tudja, hogy milyen játékerőt képvisel Gasper Potocnik együttese. A szerdai mérkőzésen a Szolnok a második félidőben akár el is dönthette volna a mérkőzést a maga javára, hiszen vezetett, de az Oroszlány a találkozó legvégén fordította meg a mérkőzés állását, amivel nyert.

Csapatunk pedig idehaza, a DEAC-ot győzte le szerdán 84-79-re, méghozzá egy izgalmas találkozón. Ez volt a sorozatban megnyert ötödik győztes mérkőzése a Sebastjan Krasovec vezette csapatunknak, ami értelemszerűen önbizalmat adhat a folytatásra is. Azonban, ahogy a szerdai találkozó egyik kulcsembere, D'Mitrik Trice is elmondta az összecsapás után, mindenképpen szép ez a sorozat, de nem szabad elégedettnek lennie csapatunknak, sem pedig elbizakodottnak emiatt. Ahogy mondta, dolgozni kell tovább és ezen az úton tovább menni. A legfontosabb a csapategység megőrzése lesz, hiszen eddigi sikereinket is fegyelmezett és egységes játékunknak köszönhettük. 

A Szolnokkal a szezon során még nem, ám a szezon előtt már összecsaptunk, méghozzá a Göcsej Kupa döntőjében. Szeptemberben 88-84-re nyertünk a hazai rendezésű tornán. Szombaton a bravúr reményében utazunk a Tisza-partjára továbbra is nélkülözve Németh Ákost, akinek a kisujja tört el még a Nyíregyháza elleni találkozón. A Szolnoknál Pallai Tamás lesz a hiányzó, aki hetek óta nem áll csapata rendelkezésére.  

- "A következő három fordulóban a bajnokság élcsapatai ellen játszunk, így jó alkalom lesz arra, hogy megnézzük, mire lehetünk képesek a szezon során - nyilatkozta vezetőedzőnk, Sebastjan Krasovec  a Szolnok elleni találkozó előtt. - Eddig megnyertük azokat a meccseket, amelyeket meg kellett nyernünk, így most kellő önbizalommal vághatunk neki ennek az idegenbeli sorozatnak. Egy biztos, hogy ezeken a mérkőzéseken is mindent megteszünk a győzelem érdekében. A Szolnok vereséget szenvedett az Oroszlány otthonában, hozzáteszem, az OSE nagyon jól játszott, de erre az eredményre nem sokan gondoltak volna. A Szolnok egészen biztosan nagyon agresszíven fog játszani, hogy megpróbáljon már a találkozó elején előnyre szert tenni. A mi feladatunk az, hogy hasonló agresszivitással válaszoljunk, egyben fel kell készülnünk egy nagyon fizikális és kemény találkozóra."

Jegyinformáció:

A házigazda klub tájékoztatása szerint a vendégszurkolók csak és kizárólag online vehetik meg belépőjegyeiket, a helyszínen nem lesz jegyértékesítés. A vendéjegyeket az alábbi linken vásárolhatják meg szurkolóink: 

Szolnoki Olajbányász - Zalakerámia ZTE KK jegyértékesítés 

Vendégszektorok: vendég jobb és vendég bal – csak ide vegyék meg jegyeiket. Az online felület már nyitva van, a felületen egészen a mérkőzés végéig vásárolhatnak jegyet.

2022. november 25. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás