Egyszer fenn, egyszer lenn

A Zalakerámia ZTE KK gyermek (U12) „A” csapata 3. helyen végzett az 5. régió alapszakaszában, így bejutott a 4-5. régió összevont felsőházba (legjobb 9 csapat), ahol a B csoportban kezdte meg a küzdelmeket.

Az első fordulóra Sopronban került sor, ahol két hazai csapattal (Soproni Tigrisek „A” – fiúk, és Soproni Darazsak „A” – lányok) találkoztunk. Az előjelek nem kedveztek nekünk, a megelőző két hétben sok betegség hátráltatta edzésmunkánkat, végül mindössze 11 játékossal utaztunk el, és ebből is kettő csak a mérkőzés napján csatlakozott gyógyultan.

Soproni Tigrisek „A” – Zalakerámia ZTE KK „A” 70 – 49 (18-8, 23-14, bünt: 7-3, 17-10, 12-17)

Legjobb dobóink: Mezőfi Márk 12, Tóth Levente 10, Simon Dávid és Pete Csanád 6-6.

A mérkőzést álmosan és megilletődötten kezdtük, az ellenfél okosan, gyorsan játszva apránként növelte előnyét, folyamatosan 10-15 ponttal vezettek. A legnagyobb különbség a 3. negyedben alakult ki (54-24), ahonnan még visszakapaszkodtunk (62-44), az utolsó negyedet meg is nyertük, de itt, ennél többre nem futotta. Hibáink a kevés dobott pontban mutatkoztak meg, a Sopron pontosabban játszott, megérdemelten nyert. 

Soproni Darazsak „A” – Zalakerámia ZTE KK „A” 58-44 (20-13, 16-15, bünt: 4-2, 14-3, 8-13).

Legjobb dobóink: Mezőfi Márk 9, Tóth Levente 8, Domján Miklós 6.

Közvetlenül a vereség után játszottuk a csoport második helyéről döntő mérkőzést, ahol a nagyon egységes Darazsak ellen kellett (volna) nyernünk. Jól kezdtünk (6-9), de megtorpantunk és ellenfelünk szinte átrobogott rajtunk (17-9). A második negyed végére jöttünk vissza (24-20), de aztán állandósult a lányok 5-10 pontos előnye. A harmadik negyedben szétestünk (48-29), védekezési hibáink mellett támadásba is egyre több hiba csúszott, ezt az utolsó próbálkozásunkkal, a záró negyed megnyerésével csak szépíteni tudtuk. A Darazsak komoly leckét adtak szervezett támadásukkal, mi pedig rengeteget hibáztunk (dobások, eladott labdák).

A vereségekkel a B csoportból a C-be csúsztunk, így a felsőház 2. fordulójában a Sportiskolás Törpillák (Szombathely - lányok), és az OSE Oroszlánok (Oroszlány - fiúk) ellen hazai pályán (Ostoros csarnok) volt kötelező kivívni a B csoportba való visszajutást.  Betegségek és sérülések miatt ezúttal is 11 játékos lépett pályára.

Zalakerámia ZTE KK „A” – Sportiskolás Törpillák 96-59 (21-16, 31-19, bünt: 4-6, 27-11, 17-13)
Legjobb dobóink: Tóth Levente 15, Ruzsics Barnabás és Mezőfi Márk 13-13, Fügemann Dávid 12, Molnár Bence és Domján Miklós 10-10.

Az első negyed bizonytalansága (21-16) után a második negyedet már magabiztosabban nyertük (31-19), majd ugyanez az ötös szigorúbb védekezéssel a 3. negyedet is szépen megoldotta (27-11), így fizikai és technikai előnyünk érvényesült. Sajnos védekezésünk nem volt elég hatékony, az 59 kapott pont sokkal több, mint amit ettől a lány csapattól szabadott volna kapnunk.

Zalakerámia ZTE KK „A” – OSE Oroszlánok 87-54 (17-12, 21-12, bünt: 6-5, 27-16, 22-14)
Legjobb dobóink: Tóth Levente 20, Simon Dávid 16, Molnár Bence és Fügemann Dávid 10-10.

A számunkra ismeretlen OSE ellen sem kezdtünk jól (6-4, 19-13), és a második ötös sem tudott komolyan elhúzni (38-24), de a második félidőben letámadásunk eredményre vezetett (48-29, 67-40) és a viszonylag sok kapott pont ellenére simán nyertünk. Ami bíztató, hogy mindkét mérkőzésen minden játékos pályára lépett és szerzett pontot, (leginkább támadásban) csapatként működtünk.  

Folytatás ismét a B csoportban, alapvető célunk, hogy ott bennmaradjunk, ehhez a Soproni Tigrisek „A” és az Ifjú Sólymok (Szombathely) ellen (is) nyernünk kellene.

2019. március 18. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás