Együtt egy jó ügyért – a ZTE KK is ott volt az AquaCity Jótékonysági Családi Napon

Szombaton immár 24. alkalommal rendezték meg az AquaCity Jótékonysági Családi Napot és főzőversenyt, amelyen idén is egy fontos társadalmi ügy támogatására gyűjtöttek. A rendezvény bevételét ezúttal a Lakhatásért Közalapítvány javára ajánlották fel, amely a szociálisan nehezebb élethelyzetű családok, szülők és gyermekek lakókörülményeinek támogatását segíti.

Klubunk számára is fontos volt, hogy ezen a napon ott legyen és aktívan részt vállaljon a közös ügy támogatásában. A rendezvényen a teljes felnőttcsapat részt vett, a vezetőedző, Nikola Lazic jelenléte mellett pedig a klub vezetői, utánpótlásedzői és munkatársai is képviseltették magukat.

Ezúttal sem maradtunk ki a főzőversenyből: a bográcsban mézes-chilis csirke készült bulgurral, Szemes László közreműködésével. A rendezvényen összesen 43 csapat vett részt, az AquaCity-ben pedig egész nap nagy volt a nyüzsgés, folyamatosan érkeztek a látogatók.

Csapatunk standjánál is nagy volt a forgalom. Szurkolók, családok és érdeklődők keresték fel a klub képviselőit, ahol kötetlen környezetben találkozhattak a játékosokkal, az edzőkkel, valamint az új vezetőséggel is. Bárki feltehette kérdéseit, beszélgethetett a csapat tagjaival és a klub vezetőivel, így a nap során számos közvetlen és jó hangulatú beszélgetés alakult ki.

A rendezvény különösen jó alkalmat teremtett arra, hogy a szurkolók a mérkőzéseken megszokott környezeten kívül is találkozhassanak kedvenceikkel. Közös fotók készültek, szóba kerültek az előttünk álló szezon várakozásai, a csapat céljai, valamint természetesen a ZTE jövője is. A nap folyamán jól érzékelhető volt, hogy a szurkolók számára fontos a klubbal való közvetlen kapcsolat, és kíváncsiak arra, hogyan készül a csapat az új idényre.

A nap végére a kondér is kiürült, így a főztünk teljes egészében elfogyott. A jó hangulatú rendezvény nemcsak a jótékonyságról és a közös főzésről szólt, hanem egy fontos közösségi esemény is volt, amely közelebb hozta egymáshoz a játékosokat és a szurkolókat.

A nap végén Gáspár László, a klub új ügyvezetője megköszönte mindenkinek a részvételt és a közös munkát. Kiemelte a játékosok, az utánpótlásban dolgozó szakemberek, a klub munkatársai, a támogatók és természetesen a szurkolók érdeklődését is. Mint fogalmazott, különösen fontos volt számára, hogy már a vezetői munkája kezdetén ilyen közvetlen környezetben találkozhasson a klub közösségével.

–Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy ezt a nagy múltú klubot vezethetem. Nagy várakozással érkeztem a rendezvényre, és őszintén szólva kicsit izgultam is az elején. Fontos volt számomra, hogy az első munkanapomon eljönnek-e a szurkolók, milyen visszajelzéseket kapunk, és persze az is, hogy milyen lesz a közösen készített étel. Örülök, hogy minden elfogyott, ráadásul egy egészséges fogással tudtunk készülni. Összességében nagyon pozitív érzésekkel zártam a napot. Sok szurkolóval, támogatóval sikerült beszélgetnem, és azt éreztem, hogy mindenki bizakodó, mindenki szeretne tenni a csapatért és a klubért. Ez pedig számomra is hatalmas erőt ad a folytatáshoz – értékelte a napot az ügyvezető.

Gáspár László számára különösen emlékezetes volt, hogy több szurkoló is kiemelte a csapatban egyre nagyobb számban megjelenő zalaegerszegi kötődést.
– Talán az volt számomra a mai nap egyik legnagyobb élménye, amikor egy sátornál többen is kiemelték, mennyire örülnek annak, hogy ismét sok zalaegerszegi kötődésű fiatal van a csapatban. Jó érzés lesz úgy mérkőzésre járni, hogy a saját fiainknak szurkolhatunk. Ez pedig remek példa lehet azoknak a gyerekeknek is, akik öt-tíz év múlva szeretnének a ZTE felnőttcsapatában játszani, hiszen láthatják, hogy van előttük egy követhető út.

Az AquaCity Jótékonysági Családi Nap tehát nemcsak egy közös program volt, hanem egy újabb fontos lépés a klub és a szurkolók közötti kapcsolat erősítésében. A pályán kívül együtt töltött nap, a kötetlen beszélgetések és a közös élmények is azt mutatták, hogy a ZTE mögött egy olyan közösség áll, amely szeretne aktívan részt venni a klub életében, és támogatni a csapatot az előttünk álló szezonban.

Fotó: Seres Péter 

2026. augusztus 16. ZTE KK

Megosztás