Együtt futottunk az Európai Diáksport Napján

A Zalaegerszegi Eötvös József Általános Iskolában is csatlakoztak az Európai Diáksport Napjához. Az iskola mintegy 538 diákja és pedagógusa vett részt a programban, amelynek keretében a résztvevők összesen 120 percet mozogtak, a közös futás során pedig 2026 métert teljesítettek.

A rendezvényen a ZTE KK is képviseltette magát. A klub részéről Gáspár László ügyvezető, Heinrich Róbert UP koordinátor, valamint a felnőttcsapat játékosai közül Tóth Ádám, Kis Raul, Szalay Domonkos és Garai Dávid látogatott el az iskolába. A négy játékos számára külön érdekességet jelentett, hogy korábban valamennyien az Eötvös-iskola diákjai voltak.

A közös futáson az ügyvezető mellett néhány utánpótláskorú játékos is részt vett, így a klub képviselői nemcsak jelenlétükkel, hanem aktívan is bekapcsolódtak a programba.
A reggel remek hangulatban telt, a közös mozgás pedig igazi közösségi élményt jelentett a résztvevők számára. A sport ezen a napon nem a versengésről, hanem az együtt töltött időről, a mozgás öröméről és a közösség erejéről szólt. Jó volt látni, ahogy a diákok, a pedagógusok és a klub képviselői együtt vettek részt a programban.

Klubunk számára fontos, hogy szoros kapcsolatot ápoljon a helyi közösséggel, és a sportolók példáján keresztül is népszerűsítse a rendszeres testmozgást. Az ilyen alkalmak lehetőséget teremtenek arra, hogy a fiatalok közelebbről is megismerjék a klubot és játékosait, miközben közösen élhetnek át egy emlékezetes sportélményt.

Az Eötvös József Általános Iskolában már több mint tíz éve rendezik meg az Európai Diáksport Napját. Szabó Gábor igazgatóhelyettes elmondta, hogy idén szerették volna a kosárlabdázókat is bevonni a programba.

-Az idei évben meghívtuk a ZTE KK vezetését és játékosait is, akik közül többen együtt futottak a diákokkal ezen a mintegy két kilométeres távon. Nagyon sikeres volt a rendezvény, mindenki jól érezte magát, és szerencsére az időjárás is a kegyeibe fogadott bennünket. A közös mozgást nagyon fontosnak tartjuk, ezért bízunk abban, hogy ez a közös kezdeményezés a jövőben is megmarad, és hasonlóan sikeres lesz – fogalmazott Szabó Gábor.

2026. szeptember 25. ZTE KK

Megosztás