Elkészült a bajnokság kiírása

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében elkészült a férfi NB  I. A-csoport 2022-2023. évi  versenykiírása. 

Amint várható volt, a lebonyolítás változik, hiszen a 14 együttes számára az alapszakaszt követően már nem rendeznek középszakaszt, hanem egyből a rájátszás következik az 1-8. helyezett együttesek számára, a 9-14. helyezettek pedig körmérkőzést vívnak egymással, eldöntendő a kiesés sorsát, ami az utolsó helyezett lesz. A csapatok az alapszakaszban elért eredményeiket tovább viszik, pontazonosság esetén a play out-ban elért egymás elleni eredmény lesz a mérvadó.

A rájátszásban a 7. és az 5. helyért is lesz két győzelemig tartó párharc, a bronzcsata a döntőhöz hasonlóan három nyert találkozóig tart majd. 

A mérkőzéseken továbbra is kötelező lesz szerepeltetni a mérkőzések első félidejében legalább egy 2000. január 1-jén, vagy utána született játékost, illetve a mérkőzés egészén legalább egy magyar kosárlabdázónak a pályán kell tartózkodnia.

A Magyar Kupát az alapszakasz április eleji  zárultával rendezik meg, ezt követően kezdődik majd meg a  play-off és a play-out. 

2022. július 6. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás