Emir Mutapcic veszi át Teo Cizmic helyét a kispadon!

A klubunk vezetése az elmúlt időszak gyenge szereplése miatt a mai napon felmentette Teo Cizmic-et a munkavégzés alól. Teo nyáron vette át csapatunk irányítását, ahol végig keményen dolgozott, azonban ez sajnos eredményekben nem mutatkozott meg.

Köszönjük neki az itt elvégzett munkáját és sok sikert kívánunk további edzői pályafutásához!

A megüresedett vezetőedzői posztra klubunk Emir Mutapcic-et nevezte ki, aki az 1979-1989 közötti időszakot a KK Bosna Royal csapatában töltötte, ezt követően 1989-1991 között a Hapoel Jerusalem csapatát erősítette, majd 1991-ben az Alba Berlin csapatához igazolt, 1993-ban itt zárta le játékos pályafutását.

Edzői pályafutását a bosnyák válogatottnál kezdte, ezt követően karrierje nagy részét Németországban töltötte, ahol a TuS Lichterfelde, az Alba Berlin, a Braunschweig csapatait, a német U20-as és német felnőtt válogatottat is irányította. Emellett két éven keresztül a lengyel Anwil Wloclawek gárdájának trénere volt. A 2013-2020 közötti időszakban az Euroleague-ben szereplő Bayern München csapatánál dolgozott.

A 61 éves bosnyák szakemberrel a szezon végéig szóló szerződést kötöttünk. Emellett várhatóan a csapat összetételében is lesz változás.

Sok sikert kívánunk Zalaegerszegen Emir!

2021. november 23. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás