Fiatal csapatunknak egy jó kezdés nagy lökést adhat!

Egy masszív, erős kerettel rendelkező Kecskemét érkezik hozzánk a szezonkezdetre. A vendégeknél az állandóságot a Wittmann-Djerasimovic-Dramicanin-Karahodzic sor jelenti és hozzájuk érkezett még két külföldi és Mészáros Máté. Nálunk kicserélődött a kezdő és fiatalokkal erősítettünk, valamint olyan légiósokat igazoltunk, akiknek az európai kosárlabda már nem újdonság. Vezetőedzőnk szerint kemény mérkőzés vár a csapatra:

- Nem számítok könnyű mérkőzésre, ugyanis nem tudjuk, milyen erőt képviselnek ellenfeleink, köztük a Kecskemét sem.  A KTE magja együtt maradt és mindössze két új embert és egy kezdőt kellett a keretbe építeniük, ami jóval, kevesebb munkával jár, mint mondjuk nálunk, ahol mindössze egy biztos kezdőnk maradt. A munkát elvégeztük, de vannak még feladataink, amit majd igyekszünk bepótolni. A hazai pálya és a szurkolóink mellettünk szólnak. Szeretnénk jól kezdeni, hiszen ennek a fiatal csapatnak egy győzelem nagy lökést adhat!

Bencze Tamás is említette, hogy az állandóságot és a rutint Szabó Zsolt jelenti a csapatban. Csapatkapitányunkkal, Bálizs Zsuzsa készített a szezonkezdet alkalmából riportot, melyből megtudhatják, hogy látja korelnökünk a csapatépítést, új légiósainkat, valamint a Kecskemét elleni találkozó esélyeit és az ellenfél erősségeit.

 

 

Fontos információk!

A Zalakerámia Sport-és Rendezvénycsarnok előtti téren és a Zala Pláza előtti parkolókban péntektől-vasárnapig rendezvényt tartanak, ezért a parkolás nem lesz lehetséges. Arra kérjük szurkolóinkat, hogy a könnyebb bejutás és parkolás érdekében időben érkezzenek a 17 órakor kezdődő mérkőzésre. 

Zalakerámia ZTE KK- KTE-Duna Aszfalt mérkőzésre a beléptetés 16.00-kor kezdődik. A sportcsarnokban a pénztárak 15.30-kor nyitnak. 

Pénteken a Kvártélyház jegyirodában még elővételben lehet belépőt vásárolni a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy szezonbérletet kizárólag a Kvártélyház jegyirodában lehet vásárolni. A mérkőzés napján erre nem lesz módjuk a sportcsarnokban. 

Legyünk minél többen a szombati találkozón; a 2018-19-es szezonban is hajrá ZTE!

Fotó/videó: Bálizs Zsuzsa

2018. szeptember 27. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás