Fogyatékkal élőknek segítettünk az adományunkkal

Klubunk idén is csatlakozott a Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesületének adománygyűjtő akciójához. Az Angyaljárat elnevezésű jótékonysági akciót az egyesület 2016-ban indította és az eltelt öt évben rengeteg adománnyal szereztek örömet a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő embereknek. 

Csütörtökön délután az összegyűjtött adományokat a támogatókkal, adományozókkal együtt adtuk át a Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézmény Napraforgó Otthona részére.

Tóth Ágnes, az egyesület elnöke az ünnepélyes átadón megköszönte az adományozóknak a felajánlásokat. Idén négy szociális intézménybe vittek adományt melyek között volt pingpongasztal, hűtőszekrény, rádió, kerékpár, egészségügyi és tisztálkodószerek, papír-írószer, tartós élelmiszerek, édességcsomagok, különféle társas játékok. 

Klubunkat Stárics Kornél ügyvezető és Kis Attila technikai vezető képviselte. Csomagunkban tartós élelmiszer, édesség és irodaszerek voltak. Reméljük, adományunkkal szebbé tudjuk tenni a gondozottak életét. 

Az átadáson részt vett Németh Gábor, a településrész önkormányzati képviselője, aki először megköszönte az önzetlenséget, s azt, hogy a sportolók nemcsak teljesítményükkel, küzdeni akarásukkal mutatnak példát, hanem jószívűségükkel is.

Búcsúzóul a lakók egy kedves karácsonyi énekkel köszönték meg az ajándékokat. 

2021. december 17. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás