A gyermek korosztály (U12) fiú és vegyes A döntőjét a Vasas Akadémia rendezte meg a fővárosban. A Zalakerámia ZTE KK együttese is ott volt a legjobb nyolc között, hiszen ide már csak az ország legjobb nyolc csapata jutott be: a négy legjobb budapesti együttes mellett a négy vidéki régió győztesei alkották a mezőnyt. Csapatunk az észak-nyugati régió képviseletében szállt harcba az ellenfelekkel, és végül a nyolcadik helyen zárta az idényt.
– Betegségek, sérülések, diákolimpiai mérkőzések és versenyek miatt az országos döntőre történő közvetlen felkészülésre három napunk volt – kezdte értékelését Kovács László vezetőedző. – Ez különösen kevésnek bizonyult annak tükrében, hogy Bencze Gergő kiválása miatt – azon túl, hogy játékerőnk jelentősen csökkent – át kellett alakítani az addig egész évben együtt játszó sorokat. A fentieket, valamint a többi csapattól elmaradó fizikai adottságainkat is figyelembe véve azt mondhatom, hogy tisztességesen helytálltunk. A legerősebb csapatok ellen is voltak hosszabb időszakok, amikor egyenrangú ellenfelek voltunk. Győzelmet is szereztünk, és bár vereségeink nagy különbségűek voltak, nem voltak megsemmisítőek. Átlagban 51 pontot dobtunk és 78-at kaptunk. Mindkettővel elégedett vagyok: a fizikális különbségek miatt kevés indításos kosarat tudtunk szerezni, támadólepattanóhoz szinte csak véletlenül jutottunk, míg minket sokszor leindítottak – még akkor is, amikor időben elindultunk visszafelé – és számolatlanul szerezték a támadólepattanókat, akár a fejünk felett is. Elsősorban ezeknek a tényezőknek tulajdonítható a mérkőzések végére kialakuló nagy pontkülönbség. A döntő mérkőzéseit fiatal, gyakorló játékvezetők vezették. Az általuk megengedett, nagyon fizikális játék sem kedvezett nekünk.
A torna végeredménye:
1. Nemzeti Kosárlabda Akadémia, Pécs
2. Vasas Akadémia
3. Kőbányai Darazsak / Zsíros Akadémia
4. Cívis KK Debrecen
5. Kecskeméti Kosárlabda Akadémia U12 Jimmy
6. Óbudai Kaszások Kosárlabda Akadémia
7. Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémia
8. Zalakerámia ZTE KK
________________________________________
Csapatunk mérkőzései:
Cívis KK Debrecen – Zalakerámia ZTE KK 82–41 (20–2, 17–14, 22–6, 23–19)
ZTE KK: Fábián K. 4, Jónás 2, Szak 2, Zsilvölgyi, Pesti. Csere: Nagy A. 2, Bencze L. 15, Sinka 6, Jokhel 4, Andrasek 5, Ouldamar A., Adrovicz M. 1. Vezetőedző: Kovács László
Vasas Akadémia – Zalakerámia ZTE KK 93–52 (22–9, 26–21, 20–21, 25–13)
ZTE KK: Fábián K. 6, Jónás 6, Szak 6, Zsilvölgyi, Pesti. Csere: Nagy A. 2, Bencze L. 19, Sinka, Jokhel 9, Andrasek, Ouldamar A. 6, Adrovicz M. Vezetőedző: Kovács László
Zalakerámia ZTE KK – Budapest Honvéd/A 68–67 (11–16, 18–13, 18–17, 21–21)
ZTE: Fábián K. 10/3, Jónás 6, Szak 9, Zsilvölgyi, Pesti. Csere: Nagy A., Bencze L. 27, Sinka 8, Jokhel, Andrasek 4, Ouldamar A., Adrovicz M. 4. Vezetőedző: Kovács László
Zalakerámia ZTE KK – Óbudai Kaszások/A 45–80 (6–25, 12–26, 12–15, 15–14)
ZTE: Fábián K. 11, Jónás 3, Szak 2, Zsilvölgyi 2, Pesti. Csere: Nagy A., Bencze L. 8, Sinka 2, Jokhel 6, Andrasek 9/3, Ouldamar A. 2, Adrovicz M. Vezetőedző: Kovács László
Budapesti Honvéd SE/A – Zalakerámia ZTE KK 67–49 (24–10, 20–11, 10–13, 13–15)
ZTE: Fábián K. 12, Jónás 2, Szak 5, Zsilvölgyi, Pesti 2. Csere: Nagy A. 2, Bencze L. 4, Sinka, Jokhel 6, Andrasek 16, Ouldamar A., Adrovicz M. Vezetőedző: Kovács László
20625. május 27. Zalakerámia ZTE KK
Megosztás