Győzelem a fővárosban is

Tovább folytatta szereplését a középszakaszban kadett csapatunk, ezúttal Budapesten, a Kiss Lenke Akadémia ellen játszottak.

Másfél hete Zalaegerszegen már találkozott a két csapat, akkor egy viszonylag szoros első negyed után magabiztosan nyertek a kék-fehérek.

Kiss Lenke KA/A  -   Zalakerámia ZTE KK/A 63 – 111 (15-22, 18-34, 11-25, 19-30)

Zalakerámia ZTE KK: Szalay D. 15, Gerencsér B. 16, Tóth B. 21/3, Garai D. 15/3, Horváth M. 14. Horváth B. 8, Böcskei B.-, Koller B. 6, Németh L. -, Komády M. 6. Takács L. 9/3 edző: Bödör Ferenc

Most is hasonlóan indult a mérkőzés, a szerkezet nélküli fővárosiak ellen egy ideig kerestük a védekezésünket, de amint mi is alacsonyabb szerkezetre váltottunk, elkezdett nőni az előnyünk. A zóna ellen is hatásosan támadtunk, bár voltak hibák, de ezen a délutánon most belefért. Mindenki pályára lépett, volt sérülésből visszatérőnk is és ezért a nagy különbség ellenére nagyon hasznos volt ez a mérkőzés. 

Bödör Ferenc: -Igyekeztünk úgy felmenni a pályára, hogy hamar kialakuljon egy biztos vezetés, ez kb. a nyolcadik perctől kezdett is megvalósulni. Fontos volt, hogy az egész csapatot tudtam forgatni és mindenki hasznos perceket töltött el a pályán. Nehéz mérkőzések jönnek az ünnepek után, ez is egy jó alkalom volt a gyakorlásra.

2021. április 3. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás