Győzni szeretnénk és célunk a párharc megnyerése

Az Alpok-Adria Kupa negyeddöntőjében ma este a lengyel GTK Gliwice lesz a vendégünk. ellenfelünk a D csoportot 5/1-es győzelem/vereség mutatóval nyerte meg, mondhatjuk, hogy magabiztosan. A találkozóval kapcsolatban Bencze Tamással beszélgettünk:

-Ellenfelünk változtatott a keretén, hiszen korábbi amerikai centereiket, másik kettőre cserélték, de így is van öt légiósuk. A korábbi csapatuk erősebbnek tűnt, de ez nem azt jelenti, hogy a mostani nem az, hiszen egy 9-10-es rotációval játszó együttesről beszélünk, aki nagyon agresszíven védekeznek, és nagyon gyorsan építik a támadásaikat. Főleg a centerek megjátszása jellemző rájuk, illetve az átmeneti játékokban nagyon sok pick and rollt csinálnak az amerikai hátvédjeik, amit nagyon nehéz követni. Egy erős ellenféllel nézünk szembe. Éles meccsnek tekintjük ezt a találkozót és a célunk természetesen, hogy győzzünk. Nyílván most is fontos lesz a fiatalok játéka, de egy kicsit gondolunk már a következő mérkőzésekre is és Green beépítése az jobban napirenden lesz, mint az ő játszatásuk. Ezen a két nemzetközi meccsen be kell építenünk őt a csapatba, mert után olyan találkozó jön, amit mindenképpen meg kell nyernünk. Másrészről jól jön ez a párharc, mert ebben a holt idényben lesz kettő éles meccsünk. Természetesen nem tettünk le a továbbjutásról sem. 

Bencze Tamás a sérültekről elmondta, hogy Papp Péter egy olyan kezelést kap a bokájára, mai miatt egy hónapig biztosan nem állhat a rendelkezésünkre. A többiek, kisebb megfázásoktól eltekintve harcra készen várják a mérkőzést. 

Az összecsapás 18 órakor kezdődik, melyre hívjuk és várjuk a szurkolóinkat!

2019. február 20. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás