Halasztott mérkőzés, ami egyben rangadó is

Szerdán este a címvédő Falco KC vendégei leszünk. A találkozó az első fordulóból, a vasiak BL selejtezője miatt került halasztásra. Vendéglátóink szintén egy mérkőzésen és egy –Szeged- elleni győzelmen vannak túl. Annyiban járnak csak előttünk, hogy a nemzetközi porondon négy mérkőzést játszottak, amik végül a BL csoportkört jelentették számukra. 

Kaposváron, a hibáink ellenére, sikerült egy jó mérkőzést játszanunk, és ami nagyon fontos győzelemmel kezdeni a szezont.  Szombathelyen egy csapatnak sincsen könnyű dolga, hiszen az elmúlt években szinte bevehetetlen várnak számított az Aréna Savaria. Ideje lesz ezen változtatni! A Falco-nak nagy a rotációja és a hazai pálya miatt esélyese a találkozónak. A csapatvédekezés lehet a kulcsa a mérkőzésnek és persze az ezzel párosuló jó dobóforma. 

Ami még nagyon sokat számíthat csapatunknak az a szurkolóink támogatása. Megízlelhettük Kaposváron is a lelátó erejét és reméljük a vasi megyeszékhelyen is hasonló buzdítás várja majd a fiúkat. 

Bencze Tamás is jól ismeri a vasi közönséget, de még nála is jobban a szombathelyi születésű Simon Kristóf, akivel Bálizs Zsuzsa készített rövid beharangozót:

 

 

A mérkőzés 18 órakor kezdődik és a Cziffra Csaba Zsolt, Frányó Péter, Balog György Attila (dr. Gincsai János Péter) bírói hármas vezeti majd. 

Hajrá fiúk! Előre az égi színekért… 

Fotó/videó: Bálizs Zsuzsa

2019. október 07. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás