Heinrich Róbert továbbra is az edzői stábot erősíti

NB1/A

Hiába ért véget a szezon, a munka nem állt meg, hiszen nagy erőkkel dolgozik klubunk a következő idény keretének a kialakításán. A játékos igazolások mellett fontos számunkra a szakmai stáb kialakítása is. Így a Heinrich Róberttel való megállapodás is, hiszen az elmúlt időszakban nehéz helyzetekben segítette csapatunkat a munkájával.

A hosszabbírásról Stárics Kornél ügyvezetőnk nyilatkozott: 

Heinrich Róberttel maximálisan meg voltunk elégedve az idei szezonban. Mind a kétszer, amikor átvette a vezetőedzői pozíciót egy nagyon nehéz helyzetben lévő csapatot kellett irányítania. Kiválóan oldotta meg ezt a feladatot, emiatt elévülhetetlen érdeme van abban, hogy csapatunk kiharcolta az első osztályban maradást és így jövőre is az A csoportban játszhat. Óriási köszönet jár ezért Heinrich Róbertnek. Természetesen nem volt kérdés a vele való hosszabbítás. Klubunk ennek értelmében újabb 2 évvel toldotta meg másodedzői megbízatását. Sok sikert kívánunk továbbra is Robi bának. 

 

 

2021. május 19. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás