Hosszú távú együttműködést kötöttünk a BMT Mérnöki Zrt.-vel

Sajtótájékoztató keretében újabb, hosszú távú szponzori megállapodást kötött klubunk, valamint bemutattuk az új mezünket is, melyet a Göcsej Kupa szombati játéknapján viselhetnek először a játékosok. 

Egy klub életében a hosszú távú megállapodások biztosítják, hogy egy szezonnál távolabb tudjunk gondolkodni- mondta el az aláíráson Stárics Kornél ügyvezető. A BMT Mérnöki Zrt.-vel kötött hároméves megállapodásnak köszönhetően nyugodt gazdálkodás mellett tudjuk a jövőt tervezni. 

A sajtótájékoztatón bemutattuk csapatunk új mezét is, amin a BMT Mérnöki Zrt. a nadrágon kapott helyet. A szezonban is használandó új szerelést a szombati Körmend elleni mérkőzésen húzhatják először magukra a fiúk. 

Molnár Attila, a BMT Mérnöki Zrt. vezérigazgatója a szerződés aláírása után elmondta, hogy örül annak, hogy újra közel kerülhetett a kosárlabdához, hiszen általános iskola felső tagozatában olyan osztályba járt, ahol mindenki kosárlabdázott, hiszen Farkas Sándor volt a testnevelő tanáruk. 

Zárásként ügyvezetőnk még egy bejelentéssel élt. Új centerünk, Chris Harris megfelelt az orvosi teszteken így már a csapattal készülhet és szombaton a Körmend ellen pályára is léphet. 

2021. szeptember 10. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás