Izzott a csarnok!

Egy csodálatos szezon zárásaként az atomvárosban lett aranyérmes a Zalakerámia ZTE KK a 2009-10-es idényben.

2010. május 28., a Zalakerámia ZTE KK történetének egyik legszebb, pirosbetűs napja péntekre esett. A bajnoki döntőben 2:1-re vezetett a csapat az ASE ellen, s már „csak” fel kellett tenni a pontot az i-re. 

1. mérkőzés, 2010. 05. 19. ZTE KK - ASE 75-56 (legjobb dobó: Calvin Watson 19/9)
2. mérkőzés, 2010. 05. 22. ASE – ZTE KK 81-79 (legjobb dobó: Kámán Tamás 19/6)
3. mérkőzés, 2010. 05. 25. ZTE KK – ASE 68-59 (legjobb dobó: Trepák Zoltán 16/3)

 

Az egerszegi „A”-közép

 
..

és B-közép 
 

Melynek révén szinte már a pénztárgépszalag-esővel megnyertük a hazai meccseket

      
 

Az utolsó egerszegi meccsen...


Persze az ellenfél, a Paks épp ezt szerette volna elkerülni, hiszen egészen addig a napig az egyetlen olyan csarnok volt, amit nem sikerült bevennie a ZTE-nek. De csak addig a napig...
 

Gulyás Róbert, a Paks óriása 2010-ből 


Hiába a paksi taktika, a ZTE verhetetlen volt 


Az „ötszázak” – ennyien kísérhették el a csapatot Tolnába, pillanatok alatt felvásárolva a vendégjegyeket – már órákkal korábban a helyszínen voltak és már a csarnokon kívül is fiesztahangulat uralkodott, bent pedig nem kis hangorkánnal hangolt a ZTE-tábor.
 

Hangolódás – valahol a Dunántúlon, úton Paks felé 


Mindenki kék-fehér!

 

Csak a ZETE, állé!

 


 
Minden talpalatnyi hely foglalt volt Pakson


A tv-közvetítés miatt későn, este 8-kor dobták fel a labdát, s kezdetben az ASE akarata érvényesült. A félidő vége azonban a ZTE-é volt, a slusszpoén pedig Kámié, aki egy félpályás triplával hatalmas lélektani – és 35-31-es pontbeli – előnyhöz juttatta a csapatot. Nem akadt kék-fehér szimpatizáns, aki el tudta volna képzelni, hogy innen nem a ZTE távozik győztesen. 
 

 

Mi leszünk...


 
Aki ott volt, sohasem felejti el ezt az estét...

Érkezett Louis Hinnant, aki futószalagon szállította a pontokat – 22-ig jutott a döntő 4. meccsén – és egyre kevesebb idő volt hátra a meccsből... 
 

Még másfél perc játék és pukkanhattak a pezsgősdugók... 
 

 


Akkor is bajnokok leszünk...

Végül 60-67 áll az eredményjelzőn, de ezt már játékos, edző és szurkoló is csak az örömkönnyektől és a pezsgőtől párás szemmel konstatálta... 

 

Izzik a csarnok...

 
Calvin Watson ünnepel


Az utolsó percet a szurkolótáborból Slezák József is megörökítette, így testközelből is érzékelhető, mit élhetettek át 2010. május 28-án 21 óra 40 perc körül a ZTE-hívek...

 

 

A 9-1-es play-off és a 33-3-as bajnoki széria egyaránt megsüvegelendő eredménylista: utóbbit azóta sem tudta senki felülmúlni. Bár sokan várták, a ZTE nem „pukkadt ki”, köszönhetően Gazsinak a fiúk szuper kondival és mesteri játékkal iskolázták le az egész mezőnyt. 
 

Hát nem „arany”-osak? 

A paksi rendezők hál Istennek meg sem próbálták az ünneplő tömeget letessékelni a pályáról, így a szurkolók gyorsan magukhoz ölelhették kedvenceiket. Folyt a pezsgő, előkerültek a szivarok is, s gyorsan bekerültek Lou, Calvin és Gáspi szájába; majd a jól megérdemelt hálóvágás során előbb a csapat doyenje, a 33 éves Trepi, majd a mindkét szezon sikerében oroszlánrészt vállaló Louis Hinnant vághatta le a hálót az ASE-csarnokban. 
 

A szivartrió

 

Trepi nagyon megérdemelte a hálót


 
Lou hálóval és szivarral

A sikerkovács, Völgyi Péter a levegőben, majd jöhetett az éremosztás – Rózsás Gábortól és Dr. Gyimesi Endrétől vehették át a fiúk, valamint a stábtagok a medáliákat, majd jól megérdemelt helyére került a bajnoki trófea: Kámán Tamás csapatkapitány kezébe. A fieszta tetőfokára hágott, a kupa kézről-kézre járt a paksi parketten, majd már pezsgővel tele az öltözőben is. 
 

Völgyi Péter a Makovecz-templom légterének levegőjébe is belekóstolhatott
 

A csapat és a város akkori irányítója
 

Puszi a szurkolótábornak
 

Kámi, a bajnok - a kupával
 

Minden szurkoló álma: a bajnoki trófea – itt éppen Kiss Csaba kezében
 

Hatalmas volt az öröm...

 

Megérdemelt üvöltések az öltözőben
 

... nem maradtak szárazon a srácok...
 

„Arany”-os fiaink

A csarnokon kívül is folyt az örömtánc, majd Simontornyán lezárták a 61-es főutat éjfélkor: a szurkolók nem eresztették a fiúkat, akik már nem voltak szomjasak  Közben a Dísz téren is „beindult a buli”, az otthon maradók már ünnepelték a sikert, miközben a csapat és az őket elkísérő szurkolók a dunántúli települések nagy örömére  időről-időre dudálva adták tudtára a népnek: bajnok a ZTE!!!
 

Görögtűz a Kossuth-utcán, bajnokok az erkélyen 

A csarnokbeli meglepetés után hajnali 3-kor érkezett meg a csapat „surranópályán” a Polgármesteri Hivatalba, ahol dr. Gyimesi Endre, Zalaegerszeg polgármestere az erkélyre szólította a kék-fehér hősöket. Mindenki szót kapott, az órák óta dalolva várakozó tömeg pedig hatalmas ovációval fogadta a bajnokokat. Az áprilisban beígért szökőkutas fürdés sem maradt el, a srácok pedig még órákig fotózkodtak és dedikáltak a tömegnek. 

 

 

Amikor a hóhért akasztják: Louis Hinnant, kezében egy pálinkával 

 

A csapat a szökőkútban
 

Putesz legendás dala 

A buli még itt sem ért véget: a csapat tagjai és néhány kitartó szurkoló előbb a Bárányban, majd a piacon folytatta az ünneplést, ahol Trepiék már a szombati újságokban olvashatták vitéz tetteiket, a reggeli piacozók pedig immár egerszegi bajnokokkal fogyaszhatták el a hurka-kolbász kombót. Hét óra is jócskán elmúlt, amikor lassan hazafele vette az irányt a társaság – volt mit kipihenni a hosszú nap után.
 

Szépen csillogott az arany Völgyi Péter nyakában is

 

Reggeli csoportkép a piacon
 

A Zalai Hírlap is megírta: bajnok a ZTE!!!

18 év után jutott fel újra  a csúcsra a csapat s nyert bajnoki aranyat a magyar bajnokságban. Az aranyszezon olyan egységet kovácsolt a csapat és a stáb tagjaiból, valamint a szurkolókból, melyet ritkán látni sportpályákon; így pedig nem is végződhetett máshogy a szezon, mint a Zalakerámia ZTE KK bajnoki címével. Szép volt fiúk, hajrá ZTE!!!

 

ZTE: a bajnokcsapat ünneplése: 8 perces videó a csapat ünnepléséről – benne hálóvágással, öltőzői pillanatokkal, Dísz téri élményekkel


Kedves szurkolóink! A bajnoki döntő mérkőzéseit a Sportklub közvetítette 2010 májusában, az azóta megszűnő csatorna adásai azonban nem elérhetők a világhálón. Kérjük amennyiben Önöknek birtokában van a döntő bármely mérkőzésének felvétele, jelezzék számunkra, hogy elérhetővé tehessük a szurkolótársak számára is. Segítségüket előre is köszönjük!

Fotó: Katona Tibor (Zalai Hírlap), Seres Péter (zalaegerszeg.hu), Bálizs Zsuzsa

Szöveg: Bálizs Zsuzsa

2020. május 28. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás