Jótékonysági kezdeményhez csatlakozott klubunk

Harminc hátrányos helyzetű gyermeknek az életébe varázsolnak egy cseppnyi örömet december 6-án az Úri Utcza Bistro & Bárban. Az ötlet Vastag Balázstól és Kárász Zsolttól kapott szárnyra, akik a helyszínt is biztosítják az ünnepségnek. 

-2021 a szeretet éve elnevezésű kampányunk idei utolsó állomásaként csináljuk ezt kedves üzlettársammal, amihez társult Dénes Gábor is a Joyo Babzsák tulajdonosa, valamint több barátunk és szponzor is jelezte , hogy szívesen segítene. Szeretnénk harminc hátrányos helyzetű kisgyermeknek egy picit szebbé tenni a Mikulás ünnepségét és egy pici örömöt varázsolni az arcukra így karácsony közeledtével. Most kell az ünnep jobban, mint valaha jelmondattal álltunk neki a szervezésnek, melyben nagy segítségünkre volt a Zalaegerszegi Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ. Harminc tikettet osztottak ki a rászoruló családoknak és gyerekeknek, akiknek ez jelenti a belépőjét majd a december 6-i rendezvényre. 

Vastag Balázs elmondta, hogy a gyermekeknek az étterem alsó szintjét rendezik be, ahol játszószoba, étel és ital várja majd őket. Természetesen érkezik a Mikulás is, aki a támogatók jóvoltából összeállított szeretetcsomagot osztja majd ki a gyerekeknek. A jótékony célhoz klubunk is csatlakozott, hiszen a megkeresésre Stárics Kornél ügyvezető 30 db belépőt ajánlott fel a december 18-i, Szolnoki Olajbányász elleni hazai bajnokira. Ezen a találkozón szurkolóink vállalták, hogy körbevezetik a fiatalokat a sportcsarnokban, valamint a játékosokkal is találkozhatnak a mérkőzés előtt. 

Vastag Balázs elárulta, hogy Veszprém megyében született, de 6 éves korától kezdve járt a családjával zalaegerszegi mérkőzésekre, mind a kosárlabdára, mind pedig a futballra. 

-Világéletemben kék-fehér volt a szívem, és ebből az apropóból kifolyólag is mondtam, hogy szeretnék segíteni az ZTE mindkét szakosztályánál, mind a kosárlabdánál, mind a labdarúgásnál. A felek pozitívan álltak hozzánk és reményeink szerint hosszú távon tudunk majd együttműködni. Még egyszer mondom, Veszprém megyei születésű vagyok, de ízig-vérig zalaegerszegi és lokálpatriótaként én úgy gondolom, hogy csak az a ZTE és senki más.

A klub által felajánlott 30 belépőt csapatunk másodedzője Baki Gergely adta át a szervezőknek.

2021. november 25. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás