Kadett csapatunk a B döntőben szerepelhetett

Kadett csapatunk (U16) az országos B döntőben szerepelt, vagyis a 9–16. helyezésekért zajló csatározásokban, amelyet Százhalombattán rendeztek meg. A Németh Csaba vezetőedző irányította együttes három vereséggel zárta a tornát, így a 16. helyen végzett a bajnokságban.

– Tavaly augusztusban csapatként együtt fogalmaztuk meg magunknak, hogy a cél az országos B döntőbe jutás, ezért dolgoztunk végig, és ezt sikerült is elérnünk – értékelte a tornát követően Németh Csaba. – A középházból csoportmásodikként, keresztjáték után jutottunk fel ide, ahol a mezőnyt ismerve várható volt a jelentős kihívás. Keretünk szerkezete nem volt ideális, magassági és fizikai tekintetben is gyengébbek voltunk ellenfeleinknél, de technikailag és taktikailag jobbnak tűntünk több csapatnál is. Kadett korosztályban viszont már egyértelműen a fizikai, erőnléti és mentális különbségek döntenek. Ez mindhárom mérkőzésünkön bebizonyosodott. Kezdő ötösünk tudása és játékereje megfelelt az ellenfelek szintjének, így negyedeket vagy egy félidőt tudtunk nyerni, de a harmadik negyedekben rendre visszaestünk. A kisebb rotációs lehetőségek miatt a húzóemberek általában elfáradtak, a cserék nem tudták pótolni őket, ekkor a rossz döntések, eladott labdák, kihagyott helyzetek miatt kerültünk hátrányba. Talán a Szombathely elleni mérkőzés volt az, ahol a legközelebb álltunk egy bravúrhoz, itt az utolsó negyedben estünk össze. A keret korábbi serdülőeredményeit is figyelembe véve, illetve a mutatott játék alapján az országos 16. helyezés reális, megfelel a 2009/10-es korosztály erőviszonyainak. Azonban látható, hogy azok a csapatok tudnak előbbre lépni, amelyek a fizikai fejlesztésre nagyobb hangsúlyt fektetnek, és ehhez játékoskeretük szerkezete és létszáma is megfelelő. Jó szezon volt ez, köszönjük a szülők és a klub egész éves támogatását!

A B döntős mérkőzések:
Kecskeméti Kosárlabda Akadémia/A – Zalakerámia ZTE KK 81–59 (14–9, 22–19, 30–14, 15–17)

Zalakerámia ZTE KK: Adrovicz B. 23/12, Szabó Zs. 5, Károlyi 6, Martonics 9/3, Péter L. 8. Csere: Csonka, Horváth L., Török, Kása, Szlavicsek, Kovács D. 6, Németh G. 2 Vezetőedző: Németh Csaba

Szombathelyi Sportiskola – Zalakerámia ZTE KK 85–62 (21–18, 15–24, 25–15, 24–5)

Zalakerámia ZTE KK: Adrovicz B. 15/6, Szabó Zs. 5, Károlyi 14, Martonics 22/3, Török Csere: Csonka, Horváth L., Kása, Szlavicsek 2, Kovács D. 4, Németh G. Vezetőedző: Németh Csaba

Szolnoki Kosárlabda Akadémia/A – Zalakerámia ZTE KK 90–68 (14–15, 27–13, 29–14, 20–26)

Zalakerámia ZTE KK: Adrovicz B. 9, Szabó Zs. 10, Károlyi 16, Martonics 12/6, Péter L. 14 Csere: Csonka, Horváth L., Kása 2, Szlavicsek 2, Kovács D. 3, Németh G. Vezetőedző: Németh Csaba

2025. május 29. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás