Kadett és junior csapataink az elmúlt hétvégén, hazai pályán szerepeltek

U16 kadet, rájátszás, Piros-csoport 1. forduló: 

Zalakerámia ZTE KK „A”-Vasas Akadémia „A” 67-95 (19-28, 20-23, 12-28, 16-16)

Zalaegerszeg, Ostoros -csarnok. 

Zalakerámia ZTE KK „A”: Ruzsics 22, Tóth Á. 4, Kovács Á. 11, Gérczei 14/6, Jordán 5/3. Csere: Boncz, Aranyosi, Tóth L. 7, Rékli, Károlyi 4, Molnár. Vezetőedző: Németh Csaba.
 
Németh Csaba értékelése: - A rájátszás első mérkőzésén a top háromba tartozó Vasas ellen már „csak” három hiányzónk volt, bár ellenfelünk sem komplett kerettel állt ki. Szerettünk volna egy jó meccset játszani, viszontlátni a pályán azokat a dolgokat, amiket a négyhetes szünet alatt gyakoroltunk. A Vasas letámadása, agresszív védekezése és gyors játéka ellenére meccsben voltunk. Jól küzdöttünk, jó dolgokat is csináltunk, így a félidei hátrány vállalható volt. Bár azt kértük, hogy a szünet miatt ne essünk ki a ritmusból, ez nem sikerült. A harmadik negyedben 14 eladott labdával és mindössze 12 dobott ponttal a leggyengébb periódust hoztuk. Ezért a hullámvölgyért kár volt, hiszen egy legfeljebb 10-15 pont körüli vereség simán benne lehetett volna a meccsben. Amúgy ilyen intenzitású mérkőzésekre van szükségünk ahhoz, hogy támadásban és védekezésben is kellően fejlődjünk és elérjük majd az A-döntőt. Gratulálunk a győztesnek. Következik a hasonlóan erős Sopron idegenben és meg kell próbálnunk előre lépni mindenben.

U 16 kadet, regionális bajnokság, alapszakasz: 

Zalakerámia ZTE KK „B” - Soproni Tigrisek 68-85 (21-20, 14-19, 14-25, 19-21)

Zalaegerszeg, Ostoros-csarnok. 

Zalakerámia ZTE KK „B”: Boncz 15, Aranyosi 12/3, Kakas 4, Rékli 7, Szalai Zs. 8. Csere: Bánfi 6, Kámán B. 2, Rinkó, Gergály 3, Babos 11. Vezetőedző: Bodrogi Csaba. 

Bodrogi Csaba értékelése: - Egy félidőig jól tartottuk magunkat annak ellenére, hogy védekezésben nem tudtuk megakadályozni a soproniakat a pontszerzésben. Indításból és felállt védelem ellen is könnyedén dobták a pontjaikat, sajnos a támadó lepattanók után is sok lehetőséget használtak ki. Tulajdonképpen a harmadik negyedben eldőlt a mérkőzés, ekkor kapkodva, sok hibával játszottunk. Állandó visszatérő problémánk a lepattanók megszerzése, illetve az ellenfelek megakadályozása. Az is igaz, hogy jellemzően egy évvel idősebb játékosok ellen kell megtennünk ezt, azonban a harcossággal, a lassú reakciókkal nem lehetünk elégedettek. Amíg ebben és az egy-egy elleni védekezésben nem lépünk előre, addig a hozzánk hasonló képességű csapatok ellen sem lesz esélyünk.

Fú junior rájátszás Fehér csoport:

Zalakerámia ZTE KK - Falco Vulcano Energia KC 63-65 (11-22, 25-22, 15-7, 12-14).     

Zalaegerszeg, Ostoros Károly Csarnok

Zalakerámia ZTE KK: Tóth Barnabás 24/6, Horváth Bálint 11, Novák Téglás Patrik 13/9, Tóth Marcell, Böcskei Bálint 4, Hosszú Nátán, Billege Martin 4, Horváth Barnabás 7. edző: Bödör Ferenc

Bödör Ferenc értékelése: Azt gondolom, hogy ebben a mérkőzésben minden benne volt, ami ránk jellemző. Óriási küzdés, jó egyéni teljesítmények, jó védekezés, olykor pontosan végrehajtott játékok, egyéni és csapathibák, koncentráció és fegyelem hiánya. Erősen tartalékos csapatunknak ez most egy minimális vereséget eredményezett de egy szavam sem lehet a fiúkra, megnehezítették ellenfelünk dolgát. A végjáték már valószínűleg az én hibám, az addig jól működő zónánkat átdobta a Szombathely, gratulálunk nekik.

2023. március 2. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás