Keller Iván csapatunk új játékosa!

Ahogy korábban is elhangzott,  új vezetőedzőnk kinevezése után előbb a magyar mag megtalálása jelenti a prioritást az új szezonra csapatunknál. Első nyári igazolásunk Keller Iván, aki az elmúlt két szezont a Szeged együttesében töltötte. A Keller név a magyar kosárlabdázásban jól hangzik, válogatottunk centere, Keller Ákos mellett öccse, immár Keller Iván is markáns teljesítményt nyújt évről évre. (A középső Keller testvér, Vidor, a Dávid Kornél nevével fémjelzett kosársuli, a DKKA NB II-es csapatában játszik).

Az 1995. március 8-án, Székesfehérváron született, 197 centiméter magas Keller Iván az Alba Fehérvár együttesében nevelkedett, itt lett élvonalbeli kosaras, majd játszott a Kecskemét és a Szeged csapataiban is. Utóbbi együttestől igazolt Zalaegerszegre.

-Az Alba csapatánál  mutatkoztam be a hazai élvonalban, utána Kecskeméten töltöttem el két szezont, majd visszatértem Fehérvárra, és onnan igazoltam Szegedre - mondta el bemutatkozásként honlapunknak Keller Iván. - Szerencsére mindhárom csapatommal érmet nyertem a bajnokságban és a kupában egyaránt. Szegeden is marasztaltak, de a több játéklehetőség miatt döntöttem úgy, hogy a ZTE KK-ban folytatom. Az edző, Sebastjan Krasovec személye sokat számított, hiszen korábban is keresett már, hogy szeretne velem együtt dolgozni. Azt gondolom, hogy védekezésben és támadásban is tudok segíteni és remélem, hogy Egerszegen is meg fogom ezt mutatni. A Zalakerámia-ZTE KK otthonában mindig jó hangulatú mérkőzéseket játszottam csapataimmal, de persze mindig más ellenfélként érkezni ide és más hazai kosarasként kifutni a pályára. Bízom benne, hogy az itteni teljesítményemmel  kivívom majd az egerszegi publikum elismerését is.

Az elsősorban a 2-3-as poszton bevethető Keller Iván bajnoki címet és Magyar Kupát is nyert az Alba Fehérvár együttesével, de kupaezüst és bajnoki ezüst, illetve bronzérem is áll a neve mellett fehérvári kosarasként. A Kecskeméttel a kupában és a bajnokságban is ezüstérmet nyert, a Szegeddel tavaly a bajnokságban  bronzérmes lett, idén pedig a Magyar Kupa döntőjébe jutott, ahol csapatával ezüstéremmel zárt.  

Jelenleg is tagja a magyar 3x3-as válogatottnak, amely kijutott az Európa-bajnokságra, korábban - szintén a 3x3-as játékban - U23-as világbajnoki bronzérmes volt, illetve az U20-as B-divíziós Eb-n harmadik helyen zárt a magyar együttessel. 

Új játékosunk leigazolásáról vezetőedzőnket, Sebastjan Krasovecet is megkérdeztük. 

 - Nagyon örülök, hogy Iván minket választott, hiszen olyan játékos, aki több poszton is képes lesz segíteni csapatunkat. Jó kezű kosaras, aki védekezésben is nagy hasznára tud lenni a csapatnak. Olyan karakterű játékos, aki a megfelelő csapatkémia kialakításában  is segíthet,  ami fontos, hogy minél sikeresebben tudjunk szerepelni az előttünk álló bajnoki szezonban - mondta el  honlapunknak Sebastjan Krasovec.

2022. június 10. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás