Kemény mérkőzés vár ránk Kecskeméten

Idegenbeli mérkőzéssel folytatódik csapatunk számára a férfi kosárlabda Tippmix NB I. A csoportos bajnokság küzdelemsorozata, hiszen pénteken  (18.00) a Kecskemét vendége lesz a tabellán jelenleg harmadik helyezett együttesünk. Sőt, nem csak most hanem jövő csütörtökön, az újabb bajnoki fordulóban is idegenbe utaznak Tóth Ádámék, amikor Szolnokra látogat a Zalakerámia ZTE KK. 

A bajnokság első körében, idehaza 94-80-ra nyertünk a kecskemétiek ellen, de csak ebből nem szabad kiindulni, és ezen véleményen van vezetőedzőnk, Lubomir Ruzicka is. 

- Egészen biztos vagyok benne, hogy egészen más mérkőzést játszunk a Kecskeméttel, mint néhány hónapja, amikor idehaza nyertünk ellene – vélekedett cseh szakvezetőnk. - Egy rendkívül tapasztal játékosokból álló együttesről van szó, melynek kispadján is történt azóta változás. Egész héten egy kemény mérkőzésre készülünk fel, szerencsére mindenki egészséges. Rendkívül fegyelmezettnek kell lennünk a pálya minden szegletében és harciasnak az egyes posztokon is a siker érdekében.

A Kecskemét a tabella 12. helyén áll a mostani, 16. forduló előtt, de nagyon sűrű a mezőny. Ellenfelünk szakvezetője Sztojan Ivkovics, a KTE honlapján úgy fogalmazott a mérkőzéssel kapcsolatban, hogy nüanszok fognak dönteni és rendkívül sok múlik majd a dobóformán. 

Azon hűséges szurkolóink számára, akik pénteken is ott szeretnének lenni a kecskeméti csarnokban fontos információ, hogy a pénztár 16.30 órakor nyit ki és csak készpénzes fizetésre lesz lehetőség, továbbá nincs elővételes és online  jegyértékesítés sem a mérkőzésre. A felnőtt belépőjegy ára 2.000 Ft, a diák és nyugdíjas 1.200 Ft-ba kerül. 

2024. január 11. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás