Keményebb meccsre számítunk a Sopron ellen, mint a Göcsej-kupán (videó)

Szombaton 18 órától ismét hazai környezetben lép pályára csapatunk, amikor a Sopron KC lesz a vendég a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban. Az a Sopron, amellyel a felkészülés során már találkoztak Németh Ákosék, hiszen a Göcsej-kupa elődöntőjében összecsaptunk már velük. Azt az eredményt a szombati bajnokin is minden bizonnyal bárki elfogadná csapatunkból. 

Merthogy, szeptember végéhez közeledve 87-72-re nyertünk, ám most, bő egy hónappal később bajnoki találkozó következik. Amely, mint tudjuk, mindig más műfaj, mint a felkészülési mérkőzés és ne feledjük: öt hét további közös munka mindig sokat jelent egy csapat életében, Mindez persze mindenkire igaz, így vezetőedzőnk, Sebastjan Krasovec együttesére is. A Sopron és mi is három győzelemmel és két vereséggel kezdtük a bajnokságot, most jön a hatodik játéknap, ami után három hetes leállás következik a válogatott mérkőzései miatt. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen mutatóval vonulhat majd csapatunk erre az időszakra. 

A Sopron eddig azt hozta, amit nagyjából várni lehetett tőle, kipróbált légiósaik vannak, akiknek a játéka meghatározó. A szlovák-amerikai Andre Jones és a kanadai Yasiin Joseph szállították eddig csapatuknak a legtöbb pontot átlagban, de a tavaly nálunk kosarazó Jordan Barnett, illetve a felkészülésük közepén érkező Juwan Durham, vagyTavarius Shine is hozta eddig az elvártat Kostas Flevarakis edző csapatában. 

Ami  együttesünket illeti, a múlt heti Kaposvár elleni mérkőzésen  az első félidő döcögő játéka után nagyszerű harmadik negyedet produkált csapatunk, ami megalapozta a későbbi sikerünket is. Szombaton jöhet a következő, de persze nem lesz egyszerű. 

- A héten két fiatal játékosunk kiesett a munkából, hiszen Makkos Dávid lesérült egy iskolai mérkőzésen, illetve Szalay Domonkosnak kihúzták a bölcsességfogát, a többiek viszont rendben vannak - kezdte evvel esélylatolgatását az újabb találkozó előtt Sebastjan Krasevoc vezetőedzőnk. -  A Sopron mára már más csapat lett, mint a Göcsej-kupán volt, tehát egy sokkal keményebb meccsre is számítunk  ellenük, mint akkor. Új légiósuk van, és a centerük sem volt még rendesen beépítve a Sopron játékába hiszen nem sokkal előtte érkezett hozzájuk. Sok tehetséges játékosuk van, erős légiósok és jó magyar játékosok alkotják a csapat magját. Erős a fiatal állományuk is, akik akár a második félidőben is hasznosan tudnak játszani. Nekünk viszont minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a győzelem érdekében, mivel hazai pályán játszunk. Reméljünk, hogy szombaton is számíthatunk majd szurkolóink biztatására, mert ez nagyon sokat számít nekünk, és egy nagyon fontos győzelemmel tudnánk a válogatott szünetre menni.

A találkozó felvezetésére a születésnapos Mitchell Smith-t kértük:

 

Szurkolóinkat pedig továbbra is arra buzdítjuk, hogy lehetőleg online vásárolják meg belépőiket a találkozókra, hiszen így a csarnokba történő belépés is jóval gördülékenyebb. Akik mégis a csarnok pénztáraiban vásárolják meg belépőiket, továbbra is kártyás fizetéssel tudják ezt megtenni. 

Sopronból vendégszurkolók is érkeznek. Számukra fontos információ, hogy a mostani mérkőzéstől a vendégszektorban helyet foglalók számára is a csarnokon belül biztosítjuk a mosdóhasználatot közvetlenül a szektoruk mellett.  

2022. október 28. Zalakerámia ZTE KK   

Megosztás