Kosárlabda nélkül

Egy hete döntött az MKOSZ, hogy befejezettnek tekinti a 2019/2020-as szezont és bajnokok és kiesők nélkül zárul a bajnokság. Az eltelt időben klubunk is rendezte sorait és megtette a szükséges lépéseket. Közben sorra zártak be a tornatermek, edzőtermek és végül a Zalakerámia Sport –és Rendezvénycsarnok is erre a sorsra jutott a koronavírus fertőzés miatt. Furcsa érzés volt belépni az üres játéktérre, ahol nem olyan régen még szurkolók és játékosok örültek a csapat sikerének (Zalakerámia ZTE KK - Atomerőmű SE 111-85). Stárics Kornél ügyvezetőnkkel beszélgettünk a kialakult helyzetről: 

-A kormány veszélyhelyzetet hirdetett, amely után zárt kapus mérkőzések rendezését írták elő. Majd egy bajnoki után jött a szövetség állásfoglalása, hogy a szezon lezárásra kerül eredményhirdetés nélkül. Ezután elég nehéz helyzetbe kerültek a sportegyesületek, de hangsúlyoznám, hogy érthető és felelős döntés született. Nehéz időszak következik, mind a gazdaságban, mind a sportklubok életében. Egyelőre még nem tudjuk, hogy a következő szezonban mennyiből tudunk gazdálkodni. A kialakult helyzet valószínűleg nagy hatással lesz a városra, a szponzorokra és el kell telnie pár hónapnak, hogy minden visszatérjen majd a megszokott mederbe. Csak ezután tudunk érdemben tervezni. Most az a fontos, hogy mindenki egészségben átvészelje az előttünk álló heteket. 

A játékosokról…

-Minden játékosnál kezdeményeztük szerződésének közös megegyezéssel történő felbontását, vagy módosítását. Akinek lejáró szerződése volt, annak felbontottuk a kontraktusát, így tettünk Ante Nazor esetében is. Szabó Zsoltnál munkaszerződésének közös megegyezéssel való módosítása történt meg. A külföldiek sikeresen hazajutottak és a magyar játékosok is családjuk körében töltik a hirtelen jött szabadidejüket. 

Nehéz tervezni…

-Még korai bármit tervezni, hiszen a források a válság miatt elzárásra kerültek. Nincsenek jegybevételeink, a szponzori bevételeink is kétségesek, hogy beérkeznek. Megpróbáljuk ezt a remélhetőleg rövid időszakot átvészelni és utána már tisztábban fogjuk látni, hogy mekkora az a keret, amiből tudunk gazdálkodni és ahhoz fogjuk igazítani a jövő évi csapat kialakítását. 

Próbáljuk meg közösen átvészelni a koronavírus okozta nem mindennapi helyzetet. Honlapunkon, közösségi felületeinken (facebook, instagram, youtube) próbálunk az elmúlt idényből néhány dolgot kiemelni, valamint klubunk, több mint 40 éves történetéből néhány emléket kiragadni és megosztani szurkolóinkkal. 

Maradj otthon! 

2020. március 24. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás