Közlemény a ZTE KK-Körmend mérkőzéssel kapcsolatban

Tisztelt Szurkolóink!

A Klub vezetősége a tegnapi nap folyamán megrendezésre került Zalakerámia ZTE KK – EGIS Körmend mérkőzésen történt sajnálatos eseményt – jeggyel, illetve bérlettel rendelkező mintegy 50 szurkolónk nem jutott be a csarnokba – kivizsgálta, és a Klubbal szembeni megalapozatlan állítások megelőzése, a tényállás egyértelmű tisztázása érdekében az alábbi közleményt adja ki.

A Katasztrófavédelem az új, rendkívül szigorú szabályozást figyelembe véve a nyár folyamán 2.816-ról 2.592 főre csökkentette a sportcsarnok hivatalos befogadóképességét.

A körmendi szurkolók részére a korábbiaktól eltérően mindössze 180 jegyet biztosítottunk, hogy minél több hazai szurkoló vehessen részt a meccsen.

A Klub az elmúlt évek gyakorlatának megfelelő, a meghatározott befogadóképességet nem meghaladó számú jegyet értékesített az ORFK által kiemelt kockázatú mérkőzésnek minősített találkozóra.

20 perccel a mérkőzés megkezdését megelőzően a biztosításért felelős rendőrhatóság és a biztonsági szolgálat arról tájékoztatta a Klub vezetőségét, hogy a mérkőzés kiemelt kockázatú minősítése miatt – tekintettel arra, hogy a nézők egy része már a lépcsőkön foglalt helyet, így a menekülési útvonalak nem voltak biztosítottak - a nézők csarnokba történő további beléptetése nem engedélyezhető, annak ellenére, hogy a nézőszám nem lépte át a befogadóképesség határát.

A Klub vezetősége a tájékoztatást követően, valamint a mérkőzés első félideje alatt folyamatosan egyeztetett a biztosítás parancsnokával, valamint a rendező cég vezetőjével, akik a Klub vezetőinek kifejezett kérése ellenére – hatáskörükkel élve – nem változtatták meg korábbi döntésüket. A döntéssel nem értettünk egyet, de a jogszabályok szerint azt a klubnak tudomásul kellett venni.

A tájékoztatást követően a Klub vezetősége intézkedett a jegyek visszaváltásáról, 29 szurkolónk részére a jegyek ára visszatérítésre került. Azon jeggyel rendelkező szurkolóink részére, akik sajnálatos módon nem tudták megtekinteni a mérkőzést, a Klub a következő hazai mérkőzés előtt külön jegypénztárban visszatéríti a belépőjegyek árát, továbbá valamennyi érintettnek előzetes regisztráció mellett a következő három hazai mérkőzésre ingyenes belépési lehetőséget biztosítunk. A bérleteseinket pedig egy nyílt edzés keretében kívánjuk kárpótolni a későbbiekben.

Bízunk benne, hogy a legközelebbi kiemelt mérkőzésen a hatóságok alaposabban mérlegelik majd a helyzetet, és hasonló esetre nem kerül többet sor. 
Sikeres, szerencsés, boldog, valamint ZTE győzelmekben gazdag 2019-es évet kívánunk!

Hajrá ZTE!!!

2018. december 31. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás