Közös megegyezéssel szerződést bontottunk Ubillával

Nincs könnyű helyzetben klubunk, hiszen a szezonkezdet nem úgy sikerült, ahogy vezetőink, szurkolóink várták. Sajnálatos módon egyéb események- sérülések, autóbaleset – is hátráltatják a jó szereplést. Pakson Ubilla és Johnson nélkül kellett játszanunk, hiszen az elmúlt vasárnapi balesetükből nem jöttek rendbe a találkozó kezdetéig. A mai napon Stárics Kornél ügyvezető egy változásról tájékoztatta honlapunkat:

-Emmanuel Ubillával a mai nap közös megegyezéssel szerződést bontott Klubunk. Az autóbaleset utáni vizsgálatokból kiderült, hogy több mérkőzést is ki kellene hagynia a következő időszakban. Klubunk nem maradhat huzamosabb ideig irányító nélkül, ezért döntöttünk a szerződése közös megegyezésű megszüntetése mellett. A játékos is, és az őt képviselő ügynökség is korrektül járt el ebben a helyzetben, amit köszönünkáll ügyvezetőnk közleményében.

Ubilla helyére gőzerővel folyik a játékos keresés, ahhoz hogy esetlegesen hétvégén, a Pécs ellen játszani tudjon egy új játékos, sok mindennek kellene pozitívan alakulni. Erre az esély egyelőre csekély.

Emmanuel Ubilla alapjátékosa volt a 2016/2017-es szezon bronzérmes csapatának és az idei szezonban is sokat vártunk volna tőle. Sajnos a körülmények közbeszóltak. Köszönünk mindent, amit a Klubért tett és mielőbbi felépülést kívánunk neki és sok sikert a további pályafutásában. 

Fotó: Bálizs Zsuzsa

2019. november 4. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás