Legjobb 32 között a serdülők

A többi korosztályhoz hasonlóan a serdülő,  U14/A csapatunk is nagy reményekkel vágott neki a szezonnak. Ambrusné Bacsárdi Szilvia edző alapszakasz beszámolója. 

Augusztusban kezdtük meg az edzésmunkát termi és futóedzésekkel. A felkészülési időszakban két EYBL kvalifikációs tornán vettünk részt, amelyen képet kaptunk a pesti régióhoz tartozó csapatokról, és értékes mérkőzéseket tudtunk játszani külföldi, más temperamentumú, hozzáállású csapatok ellen. A két napos torna rávilágított a csapat hiányosságaira mind szervezettségben, hozzáállásban mind játéktudásban.

Az U14-es bajnokság lebonyolítása idén két selejtező fordulóval indult, a korábbi évek helyezései alapján, már az első fordulóban részt vehettünk volna, viszont COVID protokoll miatt nem utazhattunk el a fordulóra, így a Felsőházba kerülésről lemaradtunk. A második selejtezőn a Kaposvár, és a Nagykőrös csapataival kerültünk össze, itt sikerült kiharcolnunk, hogy a Középházban folytathassuk a bajnokságot.

Az alapszakasz során a Középház A csoportjába kerültünk, ahol a Kasi Delfinek/A, a MEAFC/A, a Szolnoki KA/A, és a Soproni Tigrisek SE/A csapataival kerültünk össze.

Négy fordulón keresztül egynapos tornákon vettünk részt, ahol 2-2 mérkőzést játszottunk. Az eredményeink a következőek voltak:

2. forduló 
MEAFC/A-ZTE KK U14/A                 76-84
ZTE KK U14/A  - Szolnoki KA/A        84-62

3. forduló
Soproni Tigrisek/A -ZTE KK U14/A    73-91
Szolnoki KA/A- ZTE KK U14/A          69-93

4. forduló
ZTE KK U14/A-KASI Delfinek/A          53-143
ZTE KK U14/A -Soproni Tigrisek/A    113-103

5. forduló
KASI Delfinek/A- ZTE KK U14/A        135-52
ZTE KK U14/A -MEAFC/A                  106-88

A alapszakaszt így a második helyen zártuk, bejutottunk a legjobb 32 csapat közé, innen várjuk a folytatást a rájátszásban. Célunk, hogy az Országos Felsőházba kerüljünk.

Úgy gondolom, hogy fordulóról fordulóra tudtunk fejlődni mind támadásban, mind védekezésben. Voltak kimagaslóan jó egyéni teljesítmények, és csapatjáték szintjén is sokat fejlődtünk. Az Alapszakasz végére elégedett vagyok a kialakult csapat munkamorállal, a mutatott teljesítménnyel, és azzal, hogy a tanult dolgokat viszonylag jól tudjuk alkalmazni meccs szituációkban is.  Haladunk tovább előre! EGYÜTT!

2022. január 25. Zalakerámia ZTE KK 

 

Megosztás